Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

IV. FEJEZET.

Az anya.

Hogy is kezdjem, hogy az anya és az anyai méltóság szelid és tiszta fényének közelebbi fogalmát adjam?

Az anya természetszerűleg részese az atya minden jogának, és az ő homlokán, az ö szemében meghatóan tükröződik vissza az atyai hatalom és tekintély.

Tovább megyek: mindezek az elsőségek az anyánál, ha nem is erősebb, de talán fenségesebb jellegűek : benne én valami hasonlíthatatlant és tökéletest találok, a mit az erény csak munkálkodás által szerezhet meg. A legbensöbb gyöngédség mellett itt megtalálom a legtürelmesebb és legerősebb szere- tetet, a határtalan odaadás mellett az engesztelő fájdalmat.

Ha már most, miután az atyának nevét kimondtam, azt kérdeni: „Mi az anya?“ a felelet nem is lehet más, mint az: „Az anya szerényebb, de nem kevésbé isteni nagyságában a legtiszteletreméltóbb, a legnemesebb, a legkedvesebb lény, a mi a földön létezik.“

Anya! Oly gyenge és oly magasztos teremtmény! A legcsodálatosabb jogokkal kitüntetve oly bensőleg van az egek Urával egyesülve, hogy azokat a titokzatos lényeket, melyek egykoron magát ezt az Istent fogják örök dicsőségében bírni, szive alatt viseli, tejével táplálja.

Az anya! Mily szép, mily szent az anyai méltóság koronája még ma, őssziilöink bukása után is! Mert hiszen az égből ered e korona, és Isten teszi azt az erény homlokára; és ha fényét nem borítja homály, akkor szebben ragyog, és kevésbé terheli a lelket, mint a királyi diádéin.