Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)
1. A keresztény házasság
A KERESZTÉNY HÁZASSÁG. 23 nők és mindketten közösen kötelesek gyermekeik nevelését vezetni. Szív és élet nélküli az a nevelés, melyben az anya kellő részt nem vesz, és mily határozatlan, mily gyönge az a nevelés, melytől az atya nagyon is gyakran távol maradt t De lássuk a dolgot alapjában. Isten e földön szakadatlanul működik, de alig van valami, a mit egyedül akarna végezni, inkább majdnem minden müvénél, melyet a földön létrehoz, teremtményeit használja fel és mintegy általok működik; azért mindig juttat nekik valamit isteni tulajdonságaiból, még pedig oly mértékben, a milyenben ezt, az illető müvet tekintve, szükségesnek találja. Ha Isten egy atyát és egy anyát gyermekeik életének létesítőivé tesz, először is azon végtelen erejéből, mely által mindent teremtett, juttat nekik valamit; ily módon, mint említettük, befogadja őket örök gondviselésének érvényesítésébe és legfőbb, teremtői hatalmának teszi őket részeseivé; szóval azt eszközli, hogy képe és hasonlatossága szerint való terem- tőkké s ezzel az emberi családnak Istentől rendelt fejeivé legyenek. „Jaj azon házasságoknak“ mondja azért Bossuet, „melyek óhajtása, hogy magtalanok maradjanak: nem lesznek azok megáldva sem Isten- sem az emberektől! Jaj azon embereknek, kik azt a titkos erőt, melynek isteni csírája bennök rejlik, az erdő fáihoz hasonlóan a szélben, azaz szenv edélyeik viharában szétszórják! Jaj azon atyáknak, jaj azon anyáknak, kik, gyáván megijedve a szülői méltóság szent fáradalmaitól, bizalmatlanok a Gondviselés és jövő iránt, kijátszák a természet követelményeit, megzavarják magát az Isten alapította rendet, félreismerik a házassági kötelmekkel járó mérhetetlen felelősségüket és maguktól távol a semmiségbe taszítják a nemes teremtményeket, a fönséges lelkeket, melyeket az Égnek, mint áldása gyümölcseit kellene bemutatniok!“ De ez a nagy mű nem csupán a hatalom és az élet, hanem egyszersmind a szellem és a szív műve. Isten azért ugyanakkor bölcseségében és szeretetében is bőven részesíti a hitveseket: szeretete lelkesíti és gyámolítja, bölcsesége ve