Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

16 MUNKÁLATOK 45. ÉVF. szerint, melyet Tertullián tár elénk : Az ég áldása által meg­erősítve immár csak egy közös födéllel, egy közös túzhelylyel egy és ugyanazzal a névvel, egy és ugyanazzal a szívvel, egy és ugyanazzal az élettel bírnak; mindketten Krisztus tanítását vallják, át vannak hatva annak szeretete- és tisz­teletétől s abban találják boldogságuk kezességét; jövőben közösen fogják viselni az Úr igáját, közös imában fognak térdre borulni. S ha az ég termékenységgel áldja meg őket, együttesen azon lesznek, hogy gyermekeiket neveljék, nekik jámbor tanításokat és felemelő példát szolgáltassanak, arra fogják őket tanítani, hogy az Isten nevét dadogni és gyer­meki szeretetök első nyilvánulásaival összekapcsolni tudják* Akkor azután mindnyájan együttesen fogják az Istent az O házában imádni, szent igéjét hallgatni és szent vendégségében részt venni és ez által a csodálkozó világ előtt fel fogják tárni a valódi erény minden szépségét és meg fogják mutatni azt, a mi e földön oly ritka és oly magasztos, hogy mind­nyájan tűrhetetlenül ragaszkodnak az Isten parancsaihoz. És végre egymással meg fogják osztani a jelen élet örömeit és szenvedéseit, vigaszait és elkerülhetetlen gondjait. A szenvedések gyakoriabbak e földön az örömöknél, ki ne tudná ezt a tapasztalásból? Gyakrabban találkozunk munkával és szegénységgel, mint nyugalommal és bőséggel. De ez nem zavarja őket; legyenek bár szegények, avagy gaz­dagok, azért kötelmeik súlyát mindvégig megadással fogják tudni elviselni. Ha szegények, mindketten örömest fognak dolgozni; Isten áldása fogja kisérni e munkás családokat) azokat a hitveseket, kik, hogy övéiknek kenyeret szerezhes­senek, egész nap a legsúlyosabb munkákat végzik; Isten ál­dása fogja kísérni az apa férfias állhatatosságát, ki az idők súlyosodó nyomora ellen küzd, hogy felesége, gyermekei szá­mára megszerezhesse az élethez szükséges dolgokat; az anyá­nak tetterős megadását, ki magának az Istennek szava sze­rint valóban segítsége (adjutorium), szelid, erős és állhatatos, támasza gyermekei atyjának. Az ily megható jelenetek nem tartoztak épen a ritkaságok közé ama boldogabb, jobb napok­ban, a mely szép napokat itt-ott városainkban és kivált vi­

Next

/
Thumbnails
Contents