Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

11. A római pápák befolyása hazánkra az Árpád-házból származott királyok alatt

A PÁPÁK BEFOLYÁSA HAZÁNKRA.

351

Endrét Róbert Károlynak előrehaladása nem igen indította meg, ő valószínűleg bizott Albert császár szövetségében s azt reményiette, hogy ennek segedelmével Károly és az elégiiletlenek vétkes törekvéseit meghiusíthaja. Azonban másképen intézkedett a Gondviselés. A testileg és szellemileg megtört király 1301-ben január hó 14-én megszűnt élni, vele sírba szállt Árpád nemzetsége, mely négy századon át dicsőén és hatalmasan uralta hazánk trónját.

És ezzel értekezésünk végpontjához értünk, melyről a múltba visszatekintve a római pápák hazánkra gyakorolt Árpád- kori befolyása felett Ítéletet kell mondanunk. Hogy ezt elfogulatlanul s egyúttal méltányosan tehessiik, amaz általános történeti szempontra kell emelkednünk, mely az egyház és állam közötti közép kori jogviszonyok egyedüli helyes megértésére vezet.

Nagy Károly uralkodása óta általában elfogadott vélemény szerint a nyugoti kereszténység két főt ismert el: az egyháziakban a pápát, a világiakban a nyugoti császárt. Mindkét hatalom szellemi elsőségének elismerése nemcsak bizonyos nemzetközi jogok gyakorlásával, hanem egyúttal az európai társadalmak közös érdekei előmozdításának kötelmével volt egybekapcsolva. Á szellemi hatalom hivatása volt : a a keresztény czivilizáczió terjesztése, az embertelen háborúk megakadályozása, az erőtlenek védése, a zsarnok uralkodók önkényének fékezése. Az egyházi hatalom e nagy feladatát a római pápák, mint annak főképviselői, kitünően oldották meg. Állami téren az alakuló társadalmak szervezőiként lépnek fel. Némethont a társadalomba bevezetik, urosz- és Lengyelországot, kedves hazánkat, Skandináviát és Dániát a nyugati egyház kebelébe fogadják, tudományokat, művészeteket küldenek nekik, s míg egy részről az