Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

1. A keresztény házasság

4 MUNKÁLATOK 45. ÉVŰ. Ne féljetek, — tudom, hogy kényes a tárgy, melyről szólok, de én azzal a mély, szent tisztelettel, mely szivemben lakik, nemkülönben a régi idők keresztény egyszerűségével fogok róla szólani. Csak azt fogom előadni, a mit a Szent- írásban találok, mert ez kevés sorban, csodálatos rövidséggel, szentséggel és szemérmetességgel mindent, a mit tudnunk kell, elénk állított. Először is, mint maga a férfi, társa is Istennek mély­séges határozata folytán lett teremtve. „Nem jó az embernek egyedül lennie; teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt“ mondotta az Úr; az új mű azért bizonyára méltó lesz az el­sőhöz : ez is a mindenhatóság, bölcseség s szelídség műve lesz, ez új, különös jogokkal felruházott teremtménynek is az igaz­ság, a szépség s a jóság lesz alapja és fénye. Itt tehát nem egyetlen parancsoló szó eszközli a férfi segítőjének keletkezését, mint ez annyi nagyszerű, de alsóbb rendű teremtménynél történt, hanem oly szó, melyben a nö iránti tisztelet s becsülés, a férfi iránt való jóság s gondos­kodás rejlik, mert Isten hozzáteszi: „Teremtsünk a férfinak hozzá hasonló segítőt, ki öt segítse és gyámolítsa a földön.“ (Faciamus ei adjutorium simile sibi . . . sociam.) E szavak mindent magukban foglalnak: a férfi számára hangsúlyozva biztosíttatik az elsőség s a természetes föliata- lom, de egyúttal tudtára lett adva, hogy ez a főhatalom sem nem oly nagy, sem pedig oly erős, hogy e földön támaszt, részvétet és segítséget nélkülözhessen. E szavak továbbá már eleve megállapítják annak tekintélyét, kinek jogában áll az emberi nemben parancsolni s határozni, de egyúttal útját áll­ják a büszkeségből eredő kisértéseknek is. Ily módon e szavak megállapítják a nő méltóságát, ki­nek hivatása tanácsot adni, gyámolítani, s egyszersmind gyógy­szerül szolgálnak ama veszélyek ellen, melyeknek gyengesége folytán ki van téve, sőt még a hiúságból eredhető kísértések ellen is. A férfit e szavak arra tanítják, hogy a nő nem rabszol­gája, hanem segítője, hogy vele teljesen egy és ugyanazon természetű, de e mellett oly tehetségekkel, előjogokkal s ké­

Next

/
Thumbnails
Contents