Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

9. Tengernek csillaga

256

MUNKÁLATOK 45. ÉVF.

A szolga nép ujjong, örül Karthágó hős lány i körül ;

S mint vihar a falevéllel,

Kohan vele vadult kéjjel.

Es a kínos halálra szánt áldozat Még panaszos sóhajtásra sem fakad.

Arczára a föiíség titkos leple vonva . . .

Mintha végső útja diadal-út volna . . . Két-három perez . . . gyorsan röppen mindeuik, Negyedikre új vértanú születik:

Perpétuât vadak körme cépi szét; így pecsétli meg vérével szent hitét.

Tengernek csillaga.

tÜ/ivemnek csöndes, elsimult taván Végig suhant a fájdalom szele,

Az ég azúrja rögtön elborúlt,

Szemem patakzó köuyforrás leve,

Hah habra nő, a hullám tornyosul,

Az ég haragja zúg, dürg ellenem.

Isten szemének villanása az,

Mi villámként végig ront szivemen.

Zajgó szivem szilaj hullámain Lelkem miként a hányt-vetett hajó El-elmerül, meg újra felbukik,

S nincs fénysugár vigaszt, reményt adó ; Zátony terül zúzott sajkám elé, Körüliem vészes szirtorom mered .... Ki gyújt vezérsugárt ez éjjelen ? Menekvést már remélni sem merek.