Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

5. A keresztfához megyek

ä keresztfához megyek.

||Ílég . . . elég! már nem bírom, Hisz’ mindjárt összeroskadok, Rohanva éltem, nem csoda,

Hogy oly nagyon fáradt vagyok, Pihenni vágyom, oh hová Hajtsam le kábuló fejem ?

A térd remeg, a láb inog,

Egész világ szédül velem.

Békés helyem volt jó anyám Álomba ringató ölén,

Ha vész közelgett ellenem, Megvédni ó hajolt fölém ;

T)e hajh ! rövid volt, eltünék Az öntudatlan álmodás,

Kigyúlt előttem s híva hitt,

A vágy, mint álmom, oly csodás.

L’gy hitt, marasztott jó szülöm : „Ne menj fiam ! jó gyermekem ! Mosolyg a vágj", de vészbe csal, Maradj nyugodni keblemen“ . . .

Oh ! én maradtam volna, de Szivem legyőzni nem tudám,

S lihegve törtem, fáradék A hívó, csalfa lány után.