Munkálatok - 45. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1882)

4. Az egynejüség és a felbonthatatlanság a zsidók házasságában

222

MUNKÁLATOK 45. ÉVF.

első tekintetre úgy tűnik fel, mintha a szülők csak addig lennének kötelezve az együttmaradásra, míg gyermekeiket fölnevelik, mert hiszen „az ember elhagyja atyját és anyját és feleségéhez ragaszkodik“ . . . tehát már többé nem szülői gondoskodnak róla, hanem önmaga és házastársa. Sz. Tamás is a természeti törvény másodrendű követelményei közé sorozza a felnőtt gyermekekről való gondoskodást,1) Föltéve, de meg nem engedve, hogy ez csakugyan így van, mi ennél nem állapodhatunk meg, mert a házasság egyéb czéljait is tekintetbe kell vennünk; avagy nem szorulnak-e inkább egymás támogatására a házasok vénségök napjaiban, mint bármikor annak előtte ?... A házasság felbonthatatlansága ezenfelül legbiztosabb alapja a családok jólétének úgy a maguk kis világában, mint egymásra való viszonyában, mi által a házasság az állami (társadalmi) jólét s béke fentartásának is talpköve.

„Bontsuk fel a házasság kötelékét elválások által, és mennyi baj lesz a következménye“ —■ mondja egy katholikus tudós és iró.2 3) E bajokat szépen sorolja elő 0 szentsége XIII. Leo fenkölt szellemű pápai körlevele. „De hogy mily nagy bajoknak anyagát foglalja magában az elválás — írja sz. atyánk — azt alig kell elősorolnunk. Ez okozza ugyanis, hogy megváltoztathatókká lesznek a házassági frigyek, enyhül a kölcsönös jóakarat, a hitetlenség veszélyes előmozdítója oly bőven terem, kárt vall a magzatok ápolása és nevelése, alkalma nyílik a családi szövetség felbontásának, a családok közt az egyenetlenség magvai szóratnak el, az asszonyok méltósága kisebbittetik és lealacsonyittatik . . ,“8) Ha tehát e bajokat a házasság felbontása mind magában foglalja, semmi sem

ergo dicendum, quod in bono prolis, secundum quod est de prima intentione naturae, intelligitur procreatio, et nutritio, et instructio, quousque proles ad perfectam aetatem ducantur. Sed quod ei provideatur in posterum per haereditatis et aliorum bonorum dimissionem, videtur pertinere ad secundam legis naturae intentionem.“ Summa Suppi. 67. ad c„

3) Hurter S. J. i. m. Tom. III. Thés. 257. 492 1.

3) Encycl XIII. Leonis. 1880 febr, 10-