Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

1. A vasárnap megszentelése

29 Epen azért a vasárnap megszents ég■ telenítése elvégre is magának a vallásnak kihalására vezet. A ki a vasárnapot többé meg nem szenteli, az nem hiszi, hogy Isten áldása szükséges a munkához, vagy pedig egyszerűen lemond erről az áldásról. A vasárnapi munka Istennek megsértése, hatal- mának megvetése, nyilt lázadás ellene ; e munka az isteni Gondviselés tényleges tagadása, mely Gondviselés arra int bennünket, hogy bízzunk Istenben, és ne gondoskod- junk túlságosan az ételről s italról, mert a mennyei Atya, a ki a liliomokat ruházza és a madarakat táplálja, tudja, mire van szükségünk (Mát. 6, 25. stb). Azért joggal mondja Ventura: ״A vasárnapnak szokásos, nyilvános megszent- ségtelenítése egyenlőnek tűnik fel az isteni Gondvise- lés tagadásával, az Istennel való szövetség megszakí- tásával, az istentagadással“ 1). Kérdezzük meg azokat a szerencsétleneket, a kik a vallást elvetették, vájjon nem a vasárnap megszentségtelenítésével kezdődött-e elszakadásuk ? Miután becsukták füleiket az Isten szava elől, mely az egyház szent ünnepein szivökhóz szólt, miután megvetették az Istent a neki szentelt nap meg- szentségtelenítése által, csakhamar eltűnt a vallásnak minden más gyakorlata is, nem imádkoztak többé, a hit kihalt, elszunnyadt, szivökben. A keresztény vasár- nap e nagy jelentőségét jól ismerték Francziaországban, midőn a keresztény naptár helyébe a köztársasági nap- tárt hozták be s halálbüntetés terhe alatt parancsolták meg, hogy az egyház által rendelt vasárnapon dolgoz- zanak. A franczia köztársaság VI. évének Germinál 13-ról kelt (1798. apr. 3.) egyik rendelete határozottan ki- mondja, hogy a franczia naptár megtartása egyike a legalkalmatosabb intézményeknek arra nézve, hogy az úgjmevezett ״papi uralom“ feledésbe menjen, s a VII. év Germinál 18-áról szóló rendelet hozzáteszi, hogy e ג) Ventura i. ra. 32. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents