Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

7. József Egyiptomban

353 kább megmagyarázható, miután Józsefnek, az ország első fő-emberének, atyja halt meg, ki saját családja körében pátriarkális szokás szerint korlátlan hatalom- mai bírt. Végre József halála is bekövetkezik. Holttestét ha­sonlóan bebalzsamozzák és fakoporsóba (ןיןירא) helyezik. — Egyiptomban a fából készült koporsók voltak rendes használatban, 1j Oly alakban készültek, hogy a byssus- szalagokkal körülcsavart, bebalzsamozott holttest a koporsó két része által bezárt üreget teljesen kitol- tötte. Kivülről tehát az egész egy emberalakot muta- tott. — A harmadik gúlában Memphis mellett, 1837-ben föltalált királyi sarcophag (Mycerinus királyé) is sykomor-fából volt készítve. 2) József elhalálozásával az izraeliták pártfogó nél- kül maradtak. Vájjon az elnyomás kora rögtön e gyá- szos eset után következett-e be, arról a Szentirás mit sem szól. Annyi bizonyos, hogy a zsidók József életé- ben zavartalanul élvezték szabadságukat Gosen sikjain. Abban a hosszú időszakban, mely József halála és Mózes születése között lefolyt, Jákob családja hatal- más néppé sokasodott. Az isteni gondviselés csodás bölcséségével az Ígéret népének magvát Egyiptomba ülteté el, azon kor legműveltebb államába, melynek szorgalma, fejlettsége, de egyszersmind szigorú kor- mányzása a legalkalmasabb iskola volt Jákob utó- daira. Ez intézkedés óriási eredményét akkor foghat- juk fel kellőleg, ha a beköltözés és kivonulás körül- ményeit szemügyre veszszük. A beköltöző Jákob csa- *) *) Sarcophagi — mondja Heyne — e basalte rarissimi et ditissi- morum fere ; plerique e sycomoro ad formam corporis facti, ex uno candice, dimidiato, ut altera pars pro capuli fundo, altera pro tegumine sit . . . Hengstenberg i. m. 74. 1.-) A bebalzsamozás és temetkezés egész szertartásáról: Mariette : Sur les tombes de l’ancien Empire. — Brugsch: die aegyptische Gräber- weit. Uhlemann ,Handbuch II, 3I1. és IC. 11. 23

Next

/
Thumbnails
Contents