Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)

3. A bold. Szűz szeplő nélkül való fogantatása és a kihirdetés korszerűsége

179 Ágoston ama szavaiból, hogy Mária a bűn miatt halt meg נ) azt következtették, hogy saját vétkéért rótta volna le a halál adóját. Ez a következtetés hamis. Igaz, hogy a bold. Szűz szenvedett, és pedig sokkal többet minden embernél, valamint a bűn sötét árnyékától soha be nem szennyezett szíve sokkal lángolóbban szerette egyetlen Fiát, a mi Megváltónkat. Szenvedett és meghalt, hogy példát adjon nekünk, miként kell tűrnünk az általunk különben is megérdemelt szenvedéseket. Meghalt, mert Krisztus Urunk halálával csak személyünk lett meg- váltva, testünk pedig az utolsó ítélet alkalmával fogja élvezni a megváltás gyümölcseit. Halálából tehát nem következtethetünk Máriának bűnös voltára, miután a a halál következménye ugyan a véteknek, de nem zárja egyszersmind magába a bűnt. Különben is, ha a halál csak bűn mellett lenne képzelhető mit fognak mondani e vélemény védői, s miként fogják megmagyarázni az Isten Fiának halálát; vájjon ő sem volt ment a bűntől? ö, az örök szentség ? Sz. Anzelm ״Cur Deus homo“ czimü müvében határozottan tagadtatik a bold. Szűz szeplőtelen fogan- tatása, miután kimondja, hogy a Szűz, a kiből Krisztus Urunk testét vette, bűnökben fogantatott, bűnökben foganta őt anyja, és az eredeti bűnnel bemocskolva született, mivel Ádámban ő is vétkezett, a kiben mind- nyáján vétkeztek. 2) E szavakat többen sz. Anzelmnek tulajdonítják. Tévednek, mert ezeket Bozo, Anzelm־ nek tanítványa irta hozzá, hogy e kérdésére fel­נ) Exp. in 34. Psalm. Damiáni 127. 2) ,Cur Deus homo;' lib. II. c. 16: ,Qualiter de massa pecca- trice, et humano genere, quod totum infectum erat peccato, quasi azymum de fermentato Deus assumpsit. Nam licet ipsa hominis eiusdem conceptio sit munda, et absque carnalis delectationis peccato, Virgo tamen ipsa, unde assumpta est, est in iniquitatibus cuncepta, et in peccato concepit eam mater eius, et cum originali peccato nata est, quia et ipsa in Adam peccavit, in quo omnes peccaverunt.“ Roskoványi id. mű. I. k. 36. 1. Damiani : I. 128. 1. 12*

Next

/
Thumbnails
Contents