Munkálatok a Pesti Növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolájától - 43. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1880)
3. A bold. Szűz szeplő nélkül való fogantatása és a kihirdetés korszerűsége
146 utódaiknak sem adhatták át, hanem igen is áíszármaz- tatták utódaikra mindama testi-lelki fogyatkozást, mely- lyel őket az örök Igazság büntette. Hogy az elkövetett bűn lényege miben áll, erre nézve a hittudósok között két vélemény uralkodik. Az első vélemény szerint e bűn, valamint annak büntetése nem áll egyébben, mint a megszentelő ma- laszttól és a testet-lelket nemesítő természetkivüli adó- mányoktól való megfosztatásban. Isten ugyanis ős szü- leinkben az emberi természetet oly ajándékokkal ru- házta fel, a melyekkel azt felruházni egyáltalában nem tartozott. Az Isten akarata szerint ez ajándékoknak át kellett volna származniok Ádám utódaira is az em béri természettel együtt; tehát e kiváltságok nem személyi jelleggel birtak, hanem mintegy az emberi természethez tartoztak, vagyis az összes emberi nemre vonatkoztak. Ádám e kiváltságokat bűne által elvesztő ; elvesztvén pedig, egyszersmind magát az emberi termé- szetet fosztá meg tőlök, a mennyiben az emberi termé- szetet önnönmagában, mint gyökerében rontotta meg. Ez az oka, hogy az emberek, Ádámnak a para- dicsőm kertjében elkövetett bűne után, e kiváltságoktól megfosztva születnek ; ez az oka, hogy mi az Isten előtt már születésünk alkalmakor gyűlöletesek, vagyis a harag fiai vagyunk. Ezt a véleményt tartja többek kő- zött sz. Anzelm,1) aquinói sz. Tamás2) a régiek közül; Perrone3), jézustársasági atya az újabbak között. Néze- tűket pedig, hogy az eredeti bűn csakugyan a megszentelő malaszttól való megfosztatásban áll, a következő érvek- kel támogatják4) : 1. A keresztség szentsége azért van ren- delve, hogy az eredeti bűnt eltörölje, vagyis hogy a szár- *) *) L De conceptu Virginis et pecc. originale. 27. 23. 2) I. 2. q. 82. art. 3.; in 2. Sent. dist. 30. qu. 1. a. 3. 8) Praelectiones theologicae T. V. 162—163. 1. az 1842-iki bécsi kiadásban. 4) L. Hurter : Theol. dogmát. 248.
