Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

III. A forradalom és az állami oktatás-monopolium

6o

leginkább a számadással és peres ügyekkel foglalkoztak. Ezek után következtek a f ő t a nf e 1 ügy el ő k, számra 20 - 30, kik az „academiá“-kat évenkint meglá- : togatták és közvetlen a nagymester alatt állottak. Az academia hasonló volt a fölebbezési törvényszékhez ; minden academiának megvolt a maga rectora, ennek ismét alá volt vetve a két académiai tanfelügyelő és a tíz tagból álló tanács. Ezek után az egyetemi kormány rangfokozata szerint következtek a kari de- canok és tanárok, a felügyelők, vizsgálók és lyceumok tanárai; az elöljárók, rendkívüli tanárok és a collegiumok tanárai; az intézetek elöljárói, a nevelő intézetek tanárai, és végre a tanulmányi fölügyelők. Az 1808. márc. 17-éről kelt császári rendelet, mely 19 fejezetben és 143 pontban az I egész tanügyet szabályozta , életbe léptette ezen tanügyi gépezetet, és nehogy anyagban hiány legyen, ezen rendelet a következő 3 pontot tartalmazza :

„A közoktatás az egész birodalomban kizá- , rólag az egyetemre bizatik.“

„Sem iskola, sem bárminemű tanintézet a császári egyetem kebelén kivül, és az utóbbi elöljáróságának beleegyezése nélkül nem Téte- s ülhet.“

„Senki iskolát nem nyithat és nyilvánosan nem taníthat, ha nem tagja az egyetemnek, vagy az egyetem valamely karánál bekebelezve nincs.“

Hogy pedig ezen francia gép folyton működjék, természetesen pénzre és pedig sok pénzre volt szükség, és az részint az egyetemi alapítványokból, részint a tanárok- és tanulókra kivetett adóból folyt be. Az alap 400,000 franknyi tőkéből állt; a jezsuita collegiumok régi örökségének ez egyedüli maradványából, az előbbi egyetemek , academiák és collegiumok javaiból, tőkéiből, a mennyiben azok még ki nem sajátíttattak, avagy