Mair C.: Az oktatásszabadság - 42/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1879)

I. Az egyház, az állam és az iskola feladata

14 — mig tudniillik e névre valóban érdemesek , — köz­vetlenül isteni eredetű intézmény, azért lön alapítva, hogy a megváltás nagy müvét, melyet Krisztus, az emberré lett Isten Fia, megkezdett, az idők végéig folytassa és az embert eredeti rendeltetésének visszaadja. Hogy az egyház ezen feladatát teljesíthesse, Krisztus egy csal­hatatlan tanítóhivatalt rendelt, melynek kötelessége a Krisztus által kinyilatkoztatott mennyei vallást a leg­későbbi nemzedékeknek is a maga teljében és tisztasá­gában hirdetni ; és mivel a bünbeesett embernek, hogy örök rendeltetését elérhesse, nemcsak tanításra, hanem különösen bünbocsánatra és megszentülésre van szük­sége : azért Krisztus fölékesíté egyházát azon kegye­lemeszközökkel , melyek nélkül Istenben való szellemi életről szó sem lehet. Általán véve tehát, mivel az egy­háznak föladata az embereket Isten, és az isteni dolgok felől oktatni, bűneiktől megszabadítani és őket meg­szentelni, és mivel másrészről, ámbár az ember Istentől nyert szabad akaratánál fogva elvonhatja magát az egyház befolyása alól még akkor is, ha az egyház előtte az ő üdvéért alapított isteni intézménynek bizonyult be — ezen befolyás alól nem szabad magát elvonnia a nél­kül, hogy Isten ellen nagy bűnt ne követne el : azért a katholikus semmiféle földi hatalomnak, sem az állami­nak, sem az atyainak nem ismerheti el jogát, hogy őt az egyháznak oktató és megszentelő befolyása alól oly módon elvonhassa, hogy physikailag vagy erkölcsileg teljesen lehetetlenné , vagy legalább is fölötte nehézzé váljék örök céljának elérése. így például ezen felfo­gás szerint az államnak nincs joga a katholikus kato­nát háború vagy béke idején a szükséges lelki gondo­zástól megfosztani, vagy katholikus gyermekeket oly iskolába kényszeríteni, melyben azok vallása, vagy er­kölcse veszélynek van kitéve. Vegyük azonban az egyház tanítóhivatalát külö­nösen szemügyre. Ezt gyakorolni legszentebb köteles-

Next

/
Thumbnails
Contents