Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
VII. Az anyagelviség tana az élő lényeg fajainak eredetéről
86 hogy a földön mindegyiknek helye legyen, ha mindannyian fenmaradnának, s egyik a másikat meg nem sem- sítené. Ezen létért való küzdelemben épen azon példányoknak van legnagyobb kilátásuk, hogy magukat föntarthatják, s a többit túlélhetik, melyek a külső körülményekhez való alkalmazkodás, vagy a gyakorlat és megszokás által hasznos alakulásokon mentek át. Az öröklés törvényénél fogva, ezen megmaradt élő egyedek a rájok nézve hasznos sajátságokat ismét utódaikra ruházzák, és ha most ezek csak io nemzedéken át hasonló rendben és erővel változnak, akkor a változások mértéke újólag nagyobbodott. így ezer, tizezer és százezer nemzedék után, az első ősalak minden egyes ivadékában azon öröklött sajátság száz-, ezer-, sőt tizezer- féleképen szaporodhatik, és a kezdetben alig észrevehető változásból egészen önálló- vagy más rokonfaj, sőt végre millió s több nemzedék után, a szerves lények egészen más rendje vagy osztálya állhat elő. 4. Ez tehát manap az anyagelviség által általán elfogadott magyarázata a fajok keletkezésének. De ezen elmélet is ép oly tarthatatlan és alaptalan, mint az átváltó zási elmélet. Nem szólunk itt ama logikai hiányokról, melyekben ezen elmélet szenved ; eltekintünk attól is, hogy az egész merő analógiái, még pedig helytelen analógiái bizonyításra, minthogy a mesterséges tenyésztés soha sem hozhat létre új fajt, van alapítva; nem tekintjük továbbá azt sem, hogy itt a puszta lehetőségből történik a valóságra következtetés, és hogy a segédelméletek egész halmaza szükségeltetik a főelmélet támogatására : csakis ama tárgyilagos okokat akarjuk felhozni, melyek az érintett elmélet ellen bizonyítanak : a) A jelenleg létező fajok keletkezése ezen elmélet szerint, alapjában csak az ese tiegességn e k volna tulajdonítandó. Mert ép úgy fejlődhettek volna más fajok is, ha a külső körülmények, melyekhez az alakoknak
