Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
V. Az anyagelviség tana a világ keletkezéséről
közvetlenül összekapcsolhatja Laplace-nak a világtestek keletkezéséről való elméletével. Ebben a föld ép úgy, mint a nap, melytől a föld mint bolygó szakadt el, eredetileg tüzes folyó állapotban leyő — nagy izzó, páratelt tűzgolyó volt. Azonban a nap körűi keringvén, a világűrbe folyton hőt sugárzott ki s ennek szükségképes következménye az lett, hogy a föld felszine mindinkább kihűlt. Ennek folytán lassanként szilárd, ámbár eleinte vékony kéreg támadt a tüzes, folyó állapotban levő földmag körül, mely kérget azonban ismét nagy mennyiségű vizg őzökkel telített légkör vett körül. A földkéreg szilárdsága ezután a folytonos kihűlés által mindjobban növekedett s egyúttal a légkör viztartalma is, a kihűlés haladtával részben mint folyadék csapódott le a földkéregre, s ez által a víz is előtűnt a föld felszínén. Most tehát a tűzzel, mely a földkéreg alatt rejlett, a viz is, mely a földkérgen nagy, még forró állapotban levő világtenger gyanánt terült el, hozzájárult a földtest további képzéséhez s ettől fogva a képződések két neme keletkezett a földön, t. i. a vulkanikus és neptunikus képződésmód. f) A vulkanikus képződmények azáltal keletkeztek, hogy a tüzes, folyó állapotban levő tömeg a földkérget helyenként fölemelte s áttörte, mire azután a képződött hasadékon át erőszakosan keresztültörő, tüzes, folyó állapotban levő tömeg a hasadék nyílása körül föltornyosult és tömegkővé jegecedett. A nep- tuni képződmények ellenben úgy fejlődtek, hogy a vízből, mely mindazon anyagokat magában foglalta, melyek az akkori hőfok mellett szilárd alakot még nem ölthettek, ezen anyagok a folytonos lehűlés következtében lassanként megszilárdulva lerakódtak vagy meg- sürüsödtek, és hogy a viz maga is vegyileg oldó, s erő- műtanílag romboló hatást gyakorolt a földkéregre. Ezáltal vegyi lecsapódások és erőmütani anyagvegyületek keletkeztek, melyek a viz fenekére mint üledékes álló -