Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

XIII. Az anyagelvi gazdászattan

éjjel nappal dolgozik, még pedig nem csupán emberi, hanem többszörös lóerővel is. A ki tehát géppel ren­delkezik, ez már túlszárnyalta azokat, a kik nem ké­pesek gépüzletet fölállítani, és azt forgalomban tar­tani. Már pedig géppel, csak a tőkepénzes rendelkezik. 7. így azután végtére az összes gazdászati munka és tevékenység a tő ke kezeiben öszpontosul. Az álta­lános verseny forrongó katlanjából győztesen lép elő a tőke. A tőke képviselői pedig, a gazdag polgárság és a zsidóság. Következőleg" most ezek lépnek a társada­lom élére. A finom, régi, születési nemesség helyét, a a rühes pénznemesség foglalja el. A tőke határtalan önzéstől ingereltetve uralmi körét most természetszerű­leg mind messzebbre terjeszti és mindent magához ra­gad, a mi azelőtt csak egyes kiváló rangokhoz volt kötve. így történik azután, hogy magok ezen körök is, mivel a tőkével való verseny többé nem lehetséges, a tőke szolgálatába kényszeríttetnek, és ez által függő munkásokká sülyednek a tőke szolgálatában. A rend­szer tehát, melyről szólunk, természetszerűleg oda tö­rekszik, hogy a társadalom ezentúl csak két osztályból álljon : a gazdag polgárság és a birtok nélkül való munkások osztályából. Hogy manap mily messzire ha­ladtunk már e sikamlós úton, mindenki előtt ismeretes. 8. Mivel pedig az említett rendszer lényegében anyagelvi alapokon nyugszik, csak természetes, hogy a tőkepénzesek és a munkások közötti viszony is az önzés nek anyagi elve szerint rendezkedjék. És ez csakugyan igy is történik. Az elv, melyből a tőkepénzes a munkás iránt való magatartásában kiindul, nem egyéb, mint a munkás munkaerejének saját céljaira való kizsákmányo­lása, a munkás jóléte, vagy nyomorának minden tekintetbe vétele nélkül. A munkás a tőkepénzes előtt nem egyéb szerszámnál, melynek munkaerejét ő saját céljai és érdekei előnyére fölhasználja, hogy azt azután, midőn használatképtelenné vált, félredobja. Innét azon isme-

Next

/
Thumbnails
Contents