Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

XII. Az anyagelvi államtudomány

144 kintetben is az államtörvényhez van láncolva és annak rabszolgája, úgy miként nyugodhatik' még az ember természetes joga szabadságon!? —Végre, ugyanezért az anyagelvi államtudomány aszemélyes szabadság­nak is ellene! Nem szándékozunk beszélni a katonaság­ról, melynek keze oly súlyosan terheli az állampolgárok személyes szabadságát ; elég lesz, ha az állami egyed- uraság iskoláztatási kényszerére hivatkozunk. A gyer­meknek van joga arra, hogy legközelebb személyes, örök és ideiglenes rendeltetése szerint neveltessék. A szülök kötelesek a gyermekek eme jogát tisztelni és azok neveltetésében ahhoz mérten eljárni. Azonban az államnak is ugyanezen kötelme van Ha tehát ez nemi veszi tekintetbe ezen jogot és arra törekszik, hogy a gyermekeket csak saját célja és érdekeinek nevelje és ehhez mérten őket saját tanodáiba kényszerítse, meg­veti a jövendő polgárok jogát földi életok első stádiu­mában, és megkárosítja azok személyes szabadságát ; mely megkárosítás annyiban nagyobb, a mennyiben a gyermekek a személyes szabadság jogának öntudatával még nem bírnak, s következéskép még nem képesek az állammal szemben azt megkövetelni és megvédeni. io. így áll tehát a dolog az anyagelvi államtudo- mánynyal. Egy elmélet sem beszél annyit erkölcs-, jog­szabadság- és emberi méltóságról mint ez," és egy sem ismeri el az emberek ezen legfőbb javait oly kevéssé, mint épen ez. Sehol sem lép előtérbe utálatosabb mó­don a való és látszat közti ellentét, mint ezen elmélet­ben. Megtestesült képmutatás és hazugság ez Ki az embert az állathoz alacsonyítja le, az az állami életben sem tarthat fenn semmi szellemi jót, és ha mégis szel­lemi javakról beszél, mint erkölcs-, jog s szabadságról stb. úgy az hiú látszat és hazugság. Az állam csak akkor foglalhat oly állást, mely az emberiség szellemi javaival megegyezik, ha az az államtól függetlenül álló, azon erkölcsi és jogi rendet elismerte, melynek szerzője

Next

/
Thumbnails
Contents