Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
XI. Az anyagelviség erkölcstana
132 ben ez azon törvényt a külön cselekedetekre alkalmazza, lelkiismeretünk szavává válik, a mely parancsolólag és intőleg, kormányzólag és tiltólag, igenlőleg és rossza- lólag lép föl bennünk. így tehát minden emberi közreműködés nélkül, a priori fel van állítva az erkölcsi korlát a szenvedély és önzés előtt, és csak. az embertől függ, hogy az erkölcsi törvény követelményeit az önzés és szenvedély ellenében érvényesítse. Az ember tehát már természeténél fogva erkölcsi lény, és nem az állam által lesz azzá; azon tantétel pedig, hogy az emberre és „lelkiismeretére“ nézve egészen közönbös hogy miként cselekszik, és hogy csak az államhatalommal való összetűzést kerülje, képtelen, még pedig annál is inkább az, mert hiszen az említett föltevés mellett az egyedre és lelkiismeretére“ nézve annak is közönbösnek kellene lenni, ha vájjon engedelmeskedik-e az államtörvénynek vagy se. És az ember már természeténél fogva is, eltekintve minden állami befolyástól, bir az erkölcsi kötelezettség tudatával, még pedig olyképen, hogy ezen kötelezettség egy oly .hatalomtól származik, mely nem csak egy ember, hanem az egész emberinem fölött áll. Minden nép és minden kor elismerte ezen erkölcsi kötelezettséget, sőt még a pogány bölcselet sem tagadta azt addig, mig a materialismusba és a scepticismusba nem sülyedt. Igen, minden népnél, még a pogányoknál is élt e mellett az a tudat, hogy az erkölcsi törvény, mivel az Istentől származik, megelőzi az államtörvényt ; és ha ez utóbbi amazzal ellenkezésbe jönne, az erkölcsi törvényt kell érvényesíteni. Emlékezzünk csak azon szivreható leírásokra, melyeket e tekintetben a görög szomorújátékiróknál találunk. A kereszténység szentesítette ezen nézletet, a mennyiben nemcsak a természeti erkölcsi rendet ismerte el Istentől származónak, hanem e fölött még egy természetfölötti erkölcsi rendet is állitott fel, a melybe ezen természeti erkölcsi rend is föl van véve, és ezen erkölcsi