Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

XI. Az anyagelviség erkölcstana

nagymérvű vallás-erkölcsi elvadulást is hozzáadjuk, mely idő folytán bizonyos néptörzseknél meghonosult, mely belső vallás-erkölcsi elvadulás pedig az ember külsején is mindig typikus kifejezést nyer; úgy körülbelül megtaláltuk mindazon okokat, melyek a különböző emberfajok keletkezését eredményezhették.--- 122 --XI.

Az anyagelviség erkölcstana.

i. Az anyagelviség megállapodik a természeti rendnél, és minden természetit meghaladó természetfölötti rendet, tagad. Tehát nem ismerheti el az ember fölött álló, és tetszésétől független erkölcsi rendet. Ha pedig nincs természetfölötti erkölcsi rend, úgy minden, az ember akaratától független erkölcsi szabály is elesik; akkor az ember nem áll többé semmi erkölcsi törvény alatt, mely őt, az ő közreműködése nélkül kötelezné, és a melyet minden körülmény között szeme előtt kellene tartania. Akkor ő cselekvéseire nézve törvény nélkül áll, és ha cselekvéseire még birna valami szabálylyal, úgy ez az állami törvényekben volna meg, melyeket az emberi társadalomban a vaskényszer hirdet a rend fön- tartására. Az anyagelviség tehát szorosan véve erkölcstanról nem is szólhatna. Rá nézve legföljebb a jogtan létezik tevőleges érteményben ; de nem létezik az erkölcstan, a mely mint ilyen, az állam nélkül s attól függetlenül is jogérvénynyel bir. Mindazonáltal mégis állít föl erkölcstant, melynek persze csak a neve van meg, mig maga a lényeg elenyészik. És ez a következő tételekre vezethető vissza :

a) Az ember cselekvéseinek egyedüli és kizárólagos szabálya alanyi é r d e k e. „Mindkettő, a jót örök jutalomért, vagy önmagáért tenni akarni, egyenlően