Stöckl Albert: Az anyagelviség megvitatva tantételeiben és következményeiben - 41/2. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)
IX. Az anyagelviség tana a nyelv eredetéről
II2 kinthető ; az emberi nyelv eredete meg van fejtve, és a sok bizonyíték, hogy az ember a majomtól származik, egygyel szaporodott. De ha ily érvelés meg van engedve, akkor mindent, még a legnagyobb képtelenséget is be lehet bizonyítani ; a logika akkor már semmi akadályt sem gördít elénk. És mégis, a ki ily sajnálatra méltó okoskodásban nem látja a legmélyebb gondolkodás nyilvánulását, az „nem áll a modern tudományosság színvonalán ! !“ 6. De, ha még behatóbban vizsgáljuk a dolgot, úgy általában azon nézetet, mintha a nyelv a saját természeti hangoknak különféle változásaiból s a kívülről jövő hangok utánzásából eredt volna, már nyelv- tudományi szempontból is vissza kell utasítanunk. Ha a saját hangok említett átalakulásáról van szó, úgy az a kérdés, vájjon ez egy bizonyos, meghatározott törvény szerint történt-e vagy sem ? Ha igen, akkor joggal kérdezhetjük, honnan van mégis a nagy különbség a nyelvek között, holott az összes emberiségnek e tekintetben egy és ugyanazon törvényt kellett volna követnie. Ha pedig nem, akkor ismét azon kérdés támad, miért beszél mégis az emberiség egy bizonyos része közös nyelven, holott az említettek szerint minden egyes ember a maga természeti hangjait sajátságos módon alakíthatta volna át. És e nehézséget annak felvevése sem háríthatja el, hogy az emberek többsége, a természeti hangoknak egyenlő átváltoztatására nézve megegyezett ; mert az anyagelviek alapelvei szerint, a nyelv kezdetleges fejlődése még a majom korszakba esik; az értelmiségnek oly magas fejlettsége pedig, melyet e közmegegyezés föltételez, ugyanazon anyagelviség szerint, csak a nyelvképződés következménye gyanánt tekintendő. Azonkívül, ha e nézet helyes volna, a tőszók minden nyelvben indulatszókra volnának visszavezethetők. De ez sehol sem áll ; sőt ellenkezőleg, az indulatszók a nyelvkincsre nézve nagyon is terméketlenek.
