Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

VII. A teremtés ötödik napja. A vizi- és szárnyas állatok teremtése

kifejezés általános voltából, mely nyilván mindazt ma­gában foglalja, a mi a vizben és levegőben él. Azonban a vizben a halakon kivül még hüllők is élnek, melyek annál inkább ideszámítandóknak látszanak, minthogy ezek testalkotásukra nézve a halak és a madarak kö­zött épen a középen foglalnak helyet. A vizben és részben a levegőben élnek a rovarok is, melyeket te­hát szintén a csúszó-mászók és szárnyasok osztályába kell soroznunk. Végre, legtöbbnyire a vizben élnek még a legalsóbb osztályt képező többi ízállatok és pu- hányok is, melyek közül azon néhány faj, mely a szá­razon is él, ép oly kevéssé zárható ki ezek osztályából, mint nem zárhatók ki a futó madarak, a madarak osz­tályából. Ha tehát az ötödik napon teremtett állatok osztályozását áttekintjük, úgy azokat, a tojások által szaporodó állatok rovatába sorozhatjuk. Már sz. Vazul is ezt tartja az ötödik napon létrehozott teremtmények lényeges tulajdonának. „A madarak, —mondja ö,—nem úgy úsznak-e a légben, mint a halak a vizben ? És az előb­biek nem épen úgy tojnak-e mint az utóbbiak.“ ') Egyébként a teremtés jelzett folyamatán, ismét világos átmenetet találunk a vizi állatoktól a madarakhoz. Az ötödik napon tehát ismét egy új elem lép fel a teremtésben , mely jóllehet a szerves növényvilág által már a harmadik napon lön előkészítve és beve­zetve, mindazonáltal a szerves létnek mégis jóval ma­gasabb fokára jutott el, mint a minővel a növényvilág bir, t. i. az érzéki életre. Az érzékek szabad használatá­val ellátott életre nézve azonban a földi anyag egyedül nem volt elégséges; azért az isteni erőnek a földi lét egy újabb elemét kelle létrehoznia, és e miatt használ- tatik a szentirásban e helyen ismét e szó : teremteni (bara). Ellenben, ha a szárazföldi vagy emlős állatok folytatólagos teremtésénél (a hatodik napon) ismét e — 6 2 ---­x) Y. ö. Fr. V. Rougemont. Gesch. Der Erde 85. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents