Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

XI. A paradicsom

92 az élet fáján (Tong) kivül a tudás fájáról !) a dunaiak­nak is. így a kurili szigeteken lakó ainok is azt tart­ják, hogy az első embert a tudás almája vezette tév­útra. 2) De az a kérdés már most, hogy hol feküdt a pa­radicsom 3) vagyis azon „kert,“ a hová Isten az első embert helyezé? Mózes a paradicsomi folyók elsoro­lása által nyilván a paradicsom fekvéséről akar ben­nünket közelebbről tájékoztatni. Azonban sajnos! ezen folyamok, melyek a paradicsomból mintegy központból indultak ki és a földön különféle irányt vettek, Vajmi nehezen találhatók fel. Mindazonáltal miután két folyam, az úgynevezett Chiddekel (Tigris) és a Phrat (Euphrat) előttünk ismeretes, ebből kiindulva a paradicsomot min­denesetre ama két folyam, az Euphrat és Tigris for­rása mellett, vagyis Arméniában keli keresnünk, mely az emberiségnek a vízözön után is második bölcsője. De annál nehezebb a másik két folyamot megtalálni. A föld a vízözön alkalmával bizonyára sok változáson ment át, és így nem lehetetlen, hogy azon folyamok azóta egészen más fekvést és kiterjedést nyertek. De Mózes idejében bizonyos mértékben még felismerhetők- nek kellett lenniük, miután Mózes rájok még mint meg­levőkre utal. Még nehezebb lesz e kérdés megfejtése azon tartományok megnevezése által, melyeket e folya­mok körülfolytak. Kusch, itt mint általánosan ismert tartomány van feltételezve, s azért nem jelezhet mást, mint Aethiopiát. Hevilátot, mely mint kevésbbé ismere­tes tartomány a finom arany, bdellium, és az ónix nevű drágakő által, mely azon vidékeken található, határoz- tatik meg közelebbről Arábiában, vagy még inkább kelet felé kereshetjük, valamint Ophirt is, a melylyel *) *) V. ö. Az emberin, hagyom. 91 1. !) V. ö. Alig. Zeitg. 1865. jan. 7 8) A paradicsom név eredetileg perzsa szó, mely kertet jelent, és a hetvenek görög fordítása által hozatott be.

Next

/
Thumbnails
Contents