Lüken Henrik: Az emberinem származási okmánya - vagyis a mózesi teremtés-történet, megvilágítva és megerősítve a népek hagyományai- és a természettudomány által, 41/1. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1878)

IX. Földtan és szentirás

77 sem látszik teljes összhangzásban lenni a szentirással, minthogy a földtan azt tanítja, hogy a legalsó őskor­szaki (palaeozoisch) rétegekben, a hol a szervestestek először jelentkeznek, már különféle viziállatok, a növé- nvekböl pedig- csak vízinövények, moszatok találhatók, noha ez utóbbiak mélyebben nyomulnak le. Azonban Lyell, a hires angol földtudós az őshegységhez tartozó kövület nélküli rétegeket illetőleg, melyekről azt tart­ják, hogy a föld belső melegének behatása folytán ala­kultak át, azaz neptuni rétegekből jegeces tömeges kő­zetekké váltak, ezt jegyzi meg : „Mivel az ásatagoknak (ezen kőzetekben) semmi nyomát sem lehetett fölfe- dezni. sok földtudós hajlandó volt a jegeces rétegek keletkezését oly korszakra vinni vissza, mely a szerves lények keletkezését megelőzte. Megengedve, mondják ők, hogy némely esetekben az ásata~gok"p 1 utiönikils ha­tás következtében teljesen elenyésztek, mindazáltalmégis el lehetne várni, hogy bizonyos régi palarétegekben, milyenek a Cumberlandban előforduló görgetegek, gyak­rabban fognak azok nyomai mutatkozni. Ezen érv vé- d elmezésénél úgy látszik megfeledkeztek arról, ho g y vannak nagy terjedelmű és igen különböző korú kép- letek, köztük néhány igen újkori is, melyek mindany- nyian akkor keletkeztek, midőn a föld már élő lények lakhelye volt, és a melyekben mindennek dacára sem fordulnak elő szervestestek maradványai. Némelyek- ben ezen ásatagmaradványok, a sok egymásután követ­kező korszak ideje alatt, viz és savak hatásának következ­tében teljesen elenyészhettek ; és az világos, hogy minél régibb valamely réteg,annál nagyobb a valószínűség,hogy * 1 többé már nem tartalmaz ásatagokat, ha mindjárt min- dexLÚtalakuJitsj behatást kikerült volna isT-1! De elfe~- kintve ezen Lyell által felhozott érvektől, és eltekintve attól, hogy az elsőkor tartama alatt a tenger nagyobb 1) V. ö. Lyell, Geologie, 5-dik kiadás, német ford. 2, 474 1.

Next

/
Thumbnails
Contents