Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)

Első rész - Első könyv. A társadalom eredete és hivatása

Az állam Aristoteles szerint összfogalma, összfog- lalata minden boldogságnak és minden erénynek csa- ládai s lakóinak különböző osztályai számára, tekintettel egy tökéletes, önmagának megfelelő léteire.“ A családok

nem áll Aristotelesnek azon általunk más helyütt hangsúlyozott különbségtételével : a „természetes“ és tisztán „törvényes“ (v. ö. u.o. Y. I.) a „jogos“ és „tisztes“ között (u. o. X. I.).

A „jogos“ és „tisztes“ közti külömbség csak külső. Következik ez ugyanazon fejezet második szakaszából, hol Aristoteles ezeket mondja : „Azon „tisztes,“ mely különös körülmények közt jobb az igazságosnál, felvett esetben „jogos“ is ; és pedig nem azért jobb, mert másnemű mint a „jogos.“ A „tisztes“ és „jogos“ ugyanaz, és mindkettő jó, —1 tehát a különbség a kettő közt csak az, hogy a „tisztes“ még „jobb.“

Aristoteles tana szerint minden a mi a jóval összefügg, vonatkozásban van az egyedre és a társadalomra, mint a melynek kedvéért az egyed létezik, és melyben a jó legfőbb hatalmát kifejti. A társadalomban tökéletesítést az nyer, a mi „természetes.“

A „természetes“ és „törvényes“ közti különbség olyan, mint az, mely a közt van mit mindenütt jónak kell elismerni, és aközt mit ezen, vagy más módon, — mindig a körülményekhez képest — igy vagy máskép (a törvény által) lehet szabályozni. (V. ö. u. a. IV. 7, 1.)

Aristoteles az- öngyilkosságról szólván, mondja : hogy azon ember, ki magát kivégzi, csak a társadalom ellen vét, mint a melynek céljából van itt, és a melynek adózik. (V. ö. u. a. V. 11, 13.) Általában mit sem ismer, mi a társadalmon kivül terjed ; neki sejtelme sincs arról, hogy az ember és a társadalom egy magasabb lényért alkotvák, melynek e kettő kötelezettséggel tartozik, és mely fölöttök jogokkal rendelkezik.

Janet Aristotelest következetlenségről vádolja, mert, úgymond, az összes erkölcsi rendet a politikába zárja. (Histoire de la science politique t. I. p. 203—205.) De váljon nem egészen természetes és önmagától érthető-e az, hogy Aristoteles, mint' a ki a jót és az erényt csakis tisztán az emberi rend körében ismeri, mindkettőt a politikába — hol minden emberi működés éledni kezd — foglalja össze ?

Aristotelesre nézve az „eszme“ a fő dolog. A valóságban nyilvánuló eszme alkotja az isteneket. Hogy az ember az istenekhez közeledhessék, szükséges, hogy eszmélődve gondolatokba merüljön. Az eszme tehát a legfőbb jót zárja magába. — Janet föltételezi, hogy Aristoteles a politikáról elmélkedik, v. i„ arról, mi emberi. Xem. Aristoteles elmélkedése tisztán emberj. Az elmélkedés egyedül a politikai működésre való tekintettel érvényesül. Az isteni tehát meg van az emberben, és a politikai élet neki kifejezést ad. Hogy volna különben értelme e mondatnak : Kivel yÓQ mog JUÍvra TO ív fjfiiv &elov? Ez az utolsó, mindenkor