Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Első rész - Első könyv. A társadalom eredete és hivatása
37 anélkül, hogy valamikor is roszat cselekednék, szabadságával eléggé élni képes, vagyis anélkül, hogy valaha megszűnt volna végső célja után, a legfőbb s végtelen jó felé törekedni, s ki soha nem fordul el azon jótól, melyet Aristoteles tökéletes, legvégső, és legfőbb, be- végzett jónak s olyannak nevez, mely örökké önmagáért, és soha más jóért nem, mint önmagáért méltó arra, hogy azt elérni törekedjünk.1) Az igazi s valódi szabadság abban áll, hogy nem törődve az élet gondjaival s változékonyságával siessünk a legfőbb s végtelen jóság felé, mely nem lehet más, mint az Isten; hogy a külső s belső csábítások közepett magunktól teljesitsük a törvényt, mely Istentől ered, s hozzá vezet. Ez szerint az emberi szabadság akkor bevégzett, ha az ember a célhoz vezető eszközök megválasztásánál a legbiztosabbakra szorítkozik. Innét a thomisták meghatározása, melyet a szabadságról szóló tan élére kell állítanunk : a szabadság oly hatalom, mely a (legfőbb) célhoz vezető eszközöket meghatározza s ezeket amannak alája veti. A roszra való szabadsággal tényleg rendelkezünk ; jogot azonban e szabadság soha nem igényelhet. Jogosan csak kötelességünk teljesítésére van szabadságunk, egyéb nincs. Természetünknél fogva van egy jogunk, melyet tőlünk megvonni senkinek nem szabad, s ez azon törvény megtartásának szabadsága, melyet Isten lényünk teremtésében s általa adott; de azért nem vagyunk még arra fölhatalmazva, hogy szintéri természeti jog cimen Istennek ezen törvényét szabadon megszegjük. Lehetséges, hogy a világi hatalmak a földi dolgok veszendősége miatt, vagy nagyobb bajok elkerülése céljából, azalatt mig az Istentől meghatározott rendnek *) *) Morale à Nicomaque I. c. 4, §. 3 4. (Ed. Barthélemy SaintHilaire.)
