Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Ötödik könyv. A társadalomról, melyet a nemzetek egymásközt alakítanak
6o7 A kath. egyház szelleme a hazafiság fejlődésével az emberi nem társadalmát alkotó nemzetek függetlenségét szilárdítja meg. Más részről ti kath. egyház ezen társadalomnak az elvek egységét, törvény- s hatalom egységét kölcsönzi, mely nélkül oly társadalom szervezése soha sem volna egyéb* álomnál. Az egyház, mint egyedüli s csalhatatlan magyarázója a kinyilatkoztatott törvénynek, a világnak egyetemes törvényt ad, mely nélkül a különböző nemzetei* közt semmiféle társadalmi kötelék nem képződhetik. Az egy vallással biró népek nyilvános életűkben ugyanazon magaviseletét tanúsítják. A nélkül, hogy előzetes megegyezésre volna szükség, a világon magából a dolgok természetéből bizonyos szokásjog képződik, s az államokban mindent ez szabályoz és intéz el. Azonban általános megegyezés a jog fölött még nem elégséges; nyújthassunk, mely őket a jó megcselekvésére s a rósz elkerülésére oktassa.“ — Y. ö. a Coutumes de Beauvoisis bevezetését. A rationalistikus iskola tökéletesen csalódik azon érzemény természetét s jelentőségét illetőleg, mely a keresztényt az egyházhoz fűzi. Azt mondják : „A kereszténység az emberiséget erkölcsi erényekkel ékesíté föl, s rendkívüli lelki erőket kölcsönzött neki, tekintettel a tulvilági életre ; azonban épen nem fejleszté ki az emberek közt a többi erényeket, melyeknek célja bizonyos rend helyreállítása az emberek közt, t. i. a polgári erényeket, melyeket a régi városok szabadságával együtt a császárok kosmopolitikus zsarnoksága elfojtott. A kereszténység is kosmo- politikus ; több még, mint a római műveltség, mivel az emberi nem egységét, a rómaiak s a barbárok testvériségét hirdeti. Igaz ugyan, hogy ez dicsősége ; de ép ez teszi türhetlenné.“ így Henri Martin, Histoire de France, t. X, p. 332. Ez igaz volna, ha a katholikus egység a pantheistikus egységgel azonos volna, melyre a logika az észelvi humanitarismust következetesen vezeti. Az egyház azonban megalakulásának ideje óta semmit sem vetett el, semmi ellen sem küzdött nagyobb erélylyel, mint a pantheismus ellen, és semmi sem áll a pantheismussal oly homlok egyenes ellentétben, mint a gyakorlati keresztény élet fogalma. Avagy hiányzott-e valaha a keresztény népek közt valóban a hazafiság? Nincs-e számtalan tény egész a mai napig, mely fönnen hirdeti, hogy mily nagy önfeláldozásra képes a hazájáért küzdő keresztény hősiessége ?
