Périn Károly: A keresztény társadalom törvényei - 40. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1877)
Második rész - Negyedik könyv. A társadalom politikai intézményeiről
által kinyilatkoztatott akaratában ; ennélfogva nagy merészség és megvetés az alattvaló részéről, ha azt keresi, hogy mi szabad a királynak, vagy ha mondja : a királynak ez vagy amaz nem szabad.“ Egy angol publicista, ki I. Károly idejében a királyság védője volt, az absolutismus elmélete fölött már kimondá az utolsó szót : „Az ember — úgymond ő — még a törvény ellen is tartozik a királynak engedelmeskedni.“ Ez az absolutismus tanának határozott képe. Ezen irányadó szabály szerint mérhető meg a mélység, melybe sülyesztvék a népek, melyek törvényei azt foglalják magokban, hogy az egyháznak a királyok fölött nincsen joga. 2. A caesarismus. A római császárok emléke már mintegy két ezer év óta tartja rémületben és bilincsekben'a világot. Bár mennyire legyen a régi társadalmakra oly súlyos nyomással nehezedett despotismus félelme elterjedve, az emberek a császárság hasonlíthatlan nagysága által mintegy ahhoz vonzatva és általa megigézve érezik magokat. A császárság egyike a legcsodálatosabb dolgoknak, melyeket az ember saját erejéből hozott létre. Innen van az, hogy ő azt mint saját alkotmányát bámulja, bár mily félelmet gerjeszt is benne. A „császár“ szó említésére a népek szivében ama gőg érzete ébred föl, mely Istennek az emberi dolgok fölötti hatalmát mint kárhozatost elveti. E szó „császár“ a külső rend bizonyos fogalmát foglalja magában, melynek védszárnyai alatt az ember amaz anyagi erőt leli föl, mely jólétének előmozdítására szükséges, melyet azonban az isteni törvény iránti szabad engedelmessége által magának megszerezni nem akar. Ha a souverainitás nem terjed tovább e világnál, ha végcélja nem egyéb, mint a társadalmat képező — 411 —
