Reischl K. Vilmos: Munkáskérdés és socialismus - 39. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1876)
Socialismus és munkáskérdés. - A papság socialis feladat
3 Az ujabbkori kereskedelem és ipar fejlődésében oly tényezők az uralkodók, melyek úgyszólván szükségképen idézik elő a munkásosztály közelszegényedését — a pauperismust, — minek következtében sorvasztó betegség —- ászkor — támadta meg a közélet szervezetét ; innen a korszakot jellemző forrongás és lázas vágy annak legyőzésére és orvoslására, mi is — mint fönebb érintettük — már félelmes hatalommá nőtte ki magát ; és ez a legtágabb értelemben vett „socialismus.“ A socialis- mus iskola, melynek megvannak tanítói, százezrek sőt milliók személyében készséges hallgatói ; a „socialismus,“ mint számos érdekelt s mi több, fölötte rajongó hivőt számláló hit vagyis hitvallás, fáradhatlan buzgalommal veti a „munkáskérdést“ a tudomány és élet piacára. Munka és szórakozás közben, műhelyekben úgy mint csapszékekben, fáradhatatlan tevékenységgel toborzanak e kérdés zászlai alá. Szónoklatok, könyvek, hir- és élcla- pok, sőt képek (illustratiók) is mind érzékenyebbé teszik a nagy tömeget az osztályrészéül jutott valódi vagy nem ritkán csak képzelt jogtalanság és nyomor iránt; vezetőik kalandos Ígéretei s példázgatásai vad elszántságot öntenek beléjök, mely arra ösztönözze őket, hogy nyomorult helyzetüknek egyszer mindenkorra véget vessenek, történjék ez bár a legszentebb kötelékek szétszakításának árán. Ez azon „socialismus,“ melynek zászlaja alá ezeren meg ezeren sorakoznak, feltétlenül (bár nem szükségképen) felajálva véröket és életöket; ez azon „socialismus,“ mely a túlvilági kiegyenlítésre utaló hitet, ennek megnyugvást hirdető tanait a papok találmányának gúnyolja, s benne (Robert Owennel) 11 házasság és vagyon mellett ama szövetséges hatalmak harmadikét gyűlölve, melyek az embernek földi létét átokká változtatták, önmagát helyezi a positiv vallás magaslatára. „Socialismus“ a műhelyek uj evangéliumának neve. — Ha tehát a szegényeket is boldogoknak hirdető ó1*
