Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XI. Az eretnekség büntetése s az inquisitio

32

juriam,“ ') a fölségsértésnél súlyosabb büatett volt; mert „longe gravius aeternam, quam temporalem majestatem offendere.“ 2) Ivi egy oly kor nézleteivel van körülhálózva, mely a föl li felsőség ellen való vétséget a legkeményebb büntetésekkel sújtja, az isteni fölség elleni vétséget pedig részben büntetlenül hagyja, részben igen csekély büntetéssel simogatja s a káromkodást, melynek egykor halál volt büntetése, 3) véteknek nem tartja, annak eme régi s közvéleményben is szükségesnek Ítélt törvényhozást csak némileg is fölfogni fölötte nehéz.

6. II. Theodoz és I. Justinián törvénykönyveik mellett Ágoston tana is irányadó befolyást gyakorolt. A nagy hippói püspök kezdetben az eretnekek és szakadárok, különösen a dona- tisták ellen minden keményebb föllépést roszalt : azonban, mint maga mondja, tiszttársainak javallatai, saját tapasztalata s nyomós okok folytán nézetét teljesen megváltoztatá. l) Erre a következő indokok bírták : 1) Azon szükségesség számbavétele, mely

az igaz egyház követésére nézve, mi magában véve minden mást túlhaladó szerencse, mindenkire egyaránt nehezül, kapcsolatban az >n előnynyel, mely a donatistáknál legalább gyermekeiknek igaz hitszerű neveltetésére lehetőséget nyújtott; 2) annak megfontolása, hogy az embert sokszor külső eszköz névszeréut szenvedés észre téríti, az igazságra fogékonyabbá teszi s előkészíti, atyai fenyíték könnyebben engedelmeségre tereli, s hogy az eszes nevelő, hol a tanítás nem használ, szigorral lép föl, s hol a szeretet mitsem müvei, legalább a félelem indít jóra, miként az Isten is az eltévelyedett embereket Ínség által vezeti jobb

') T h e o d o s. TI. 407 L 4 Cod. Just. 1.5. de haeret.

2) Auth. de statu et cens, post 1. 19. 1. c. ismétli c. 10. de haer. Y. 7. (Innoc. III. L. II. ep. 1.)

3) Levit. 24. 16. Just. Nov. 77. c. 1.

’) Aug. Retract. II. 5. Ep. 93 al. 48. ad Vincent, n. 17 : Mea primitus sententia non erat nisi neminem ad unitatem Christi esse cogendum, verbo esse agendum, disputatione pugnandum, ratione vincendum, ne fletos catholicos haberemus, quos apertos haereticos noveramus. Sed haec opinio mea non contradicentium verbis sed demonstrantium superabatur exemplis. Nam primo mihi opponebatur civitas mea, quae cum tota esset in parte Donati, ad unitatem catholicam timore legum imperialium conversa est. Ita aliae multae, quae mihi nominatim commemorabantur, (c. 3. §. 1. C. XXIII. q. 6.)