Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
X. Az egyházi törvénykezés
28 sában és az államhatalom csak az ő befolyása után indult. A világi hatóságok főleg az egyházi személyek ellen elkövetett merényletek megbüntetésében voltak igen hanyagok, sőt még ők is gyakran léptek föl ellenök erőszakosan; az egyház tehát kényszerülve volt úgy segíteni magán, amint tudott. 5) Ez is sokáig el volt ismerve ; a nagy terjedelmű egyházi joghatóság első megtámadói inkább művészi fogásokkal, mint történeti tényekkel rohanták meg azt; főleg arra hivatkoztak, hogy az állam férfikorába lépve kötelességeinek öntudatára jött, továbbá, hogy az egyház szellemi természete ellentétben áll az állam anyagi természetével. 18. Az egyházi menedékjog kezdetben általánosan el volt ismerve ; x) a püspökök keleten 2) úgy, mint nyugaton 3) erélyesen védelmezték; idővel — az állameszme mindinkább nagyobbodó fejlődésekor — nagyon alkalmatlannak találták és megtámadták. A pápák különböző országokban a fejedelmek megkeresésére beleegyeztek 4) annak az időviszonyokhoz mért megszorításába. Helytelen azonban azon megjegyzés, hogy XIY. Gergely több oly engedményt vett vissza, melyet többen elődei közöl e tekintetben a fejedelmeknek adtak. 5) Ezen vád az 1591. „Cum alias“ bulla ellen van irányozva.6) Korábbi időben vita tárgya volt, vájjon e bulla csak Olaszországra szól-e, hol különös nehézségeket gördítettek útjába, vagy pedig az egész egyházra ; a kánonisták többsége ez utóbbi vélemény mellett nyilatkozott és pedig alapos oknál fogva. 7) A bulla főcélja azon hátrányok elhárítása volt, melyek Y. Pius és V. Sixtus engedményeinek különbözőségéből származtak : ezen céljának egészben véve — részint követvén a régibb kánonokat, részint 6) Hausmann i. h. 104. 1. ') Cod. Theod. IX. 45. C. 1. 4. 6. T horn ass in. P. II. L. III. c. 95. 96. 2) Neander Chrysostomus II. 71. 1. kk. Vita S. Tarasii c. 6. n. 25— 27. (M i g n e PP. gr. XCV1II. p. 1403. seq.) 3) Karthágói zsinat 399. orangei 441. c. 5., orleansi 511. c. 1., epaoni 517. c. 39, leridai (524—546), can. 8. Orleansi (IV.) 541. c. 21. 4) Innoc. III. c. 6. Inter alia III. 49. de immun, eccl. (ad reg. Scot.) Gregor. IX. c. 10. I m m u n i t a t e m h. t. Julius n. ap. R a y n a 1 d. a. 1504. n. 35. 5) H u b e r 55. 1. 6) Constit. 17. Bullar. t. V. P. I. p. 271. ’) Schmalzgrue ber in L. III. tit, 49. §. 2. n. 96—98.