Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)
XII. Az egyház és a vallásszabadság
137 ki alattvalóinak cselekvését szabályozza, az ily határozatokban azon parancs rejlik, bogy az egyik vallástestület tagja az ellenkező hitvallást ép úgy tisztelje, mint a magáét, következőleg a katholikusnak kötelessége az egyház tanát csak annyira becsülni, mint Lutherét vagy Kálvinét. Arra kötelezni tehát, hogy a vallási társulatok egymást kölcsönösen egyenlő kép tiszteljék, nem egyéb, mint a katb. vallást s az említett felekezeteket egyaránt igazaknak nyilvánítani ; nem egyéb, mint az igazságnak s a tévelynek ugyanazon tiszteletet biztosítani ; nem egyéb, mint a Krisztus által alapított egyházat az üdvösség előmozdítását illetőleg a Luther és Kálvin által feltalált felekezetekkel egy rangba állítani, mint a vallási k ö z ö n y t szentesíteni.“ 3) Lehetett-e dogmatikus szempontból máskép szólani? Az egyház mindig kárhoztatta s fogja is kárhoztatni a vallási közönyt. „Le — mondja Huber — valamely egyén vallási meggyőződésének nyilvános megvetése nem férhet össze ezen egyén tiszteletével, a mit csak Róma és Hergenrőther nem képes felfogni.“ Ez utóbbi e tekintetben is hatalmas elvrokonokkal dicsekedhetik ; elég, ha ellenfelét, eltekintve a hittudósoktól,4) egyszerűen az e tárgyban avatottabb Walter Nándorhoz 5) utasítja. Valóban az embert, mint Isten képmását igen nagyon szerethetem s tisztelhetem anélkül, hogy tévelyét szeretném vagy tisztelném. Barátomat, sőt ellenségemet is, kitűnő tulajdonai, elmetehetsége és tettei miatt nagyra- becsülhetem, de azért hibáját, melylyel magának és másoknak árt, határozottan gyűlölhetem s roszalhatom. Sok — kivált szabadelvű tollú — emberre nézve súlyos s majdnem kivihetetlen feladat az elveket a személytől, a tévelyt a tévelygőktől, a bűnt a bűnöstől megkülönböztetni, mindazáltal ez nem lehetetlen, sőt erre kötelezve is vagyunk ; az ember mindig menthető, a tévely, a bűn soha ; a keresztény szeretet minderre képes, mióta a kereszten elhangzott szavakat megérté : „Fater, dimitte illis non enim sciunt, quid faciunt“ (Luk. 28, 34). A keresztény minden bűnös embertársától még javulást és megtérést remél; a szeretet édes örömest menti a gyarlóságot s a tévedezŐ személyét a bűnnel 3) i. h. 246-247. 1. 4) Merkle 10. 11. 12. 43. 49. 1. 5) W a 1 ter Naturreckt und Politik 489. §. 48o. 481. 1.
