Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XII. Az egyház és a vallásszabadság

134 nyerte meg a római szék helyeslését, hogy XI. Ince azt határo­zottan roszalta, sőt d’Adda londoni nuntiusa által II. Jakab ki­rályt is kereté, hogy az elnyomott protestánsok érdekében rállal- jon X1Y. Lajosnál közbenjárói szerepet.5) Janus és pártolói „jónak látták“ az ily s hasonló tényeken 6 * 8) átsurranni, de annál több tevékenységet fejtettek lei a látszólag nekik kedvező jelen századi okiratok átkutatásában. 27. VII. Pius Miksa József bajor királyhoz 1819. jan. 19. intézett iratában sajnálatát fejezvén ki a fölött, hogy HMelin bibornoknak ura nevében 1818. szép. 27. adott nyilatkozatát visz- sza kellett vonnia, határozottan kijelentette, hogy a katholikusok nem tehetik le föltétlenül a követelt esküt az alkotmányra val­lási kötelezettségük áthágása nélkül. 2) Ennek okait az egyidejű­leg Münchenbe küldött Pogli dottrinali-ból nem kell „kibetűzni,“3) mert azokban világosan benfoglalvák.4) Abban ugyanis nyomára jöttek, hogy Kóma a hitvallások törvényes egyenjogúsítását és minden embernek a törvény előtt való egyenlőségét nem szivesen veszi.5) 1800. nov. 10. valahára a protestánsoknak is meg lön engedve, hogy az eddig tisztán kath. Bajorországban megteleped­hessenek. Az ország kijelenté : „Ha egység és tömörülés az ál­lam alaptörvénye, miért legyen vallási tekintetben kivétel? Bajor­ország ezen egységet békében élvezé ; a hitvallások szaporítása által okozható szakadás nem igér fényes előnyöket. Idegen val­lásfelekezetek föltétien befogadása veszélyes szakadások forrása, — egymással ellentétes pártok szüntelen alakulásának oka. A hit egysége ellenben szent kötelék, mely valamennyi állampolgárt ugyanazon oltár lépcsőinél egyesít, mely őket testvéri egyetértés­6) Döllinger i. h. XXXIII. idézi: M a z u re Hist, delà revolution de 1688. Paris 1825. II. 126. Macaulay ed. Tauchnitz. 250. 6) Azon irat, melyben VII. Pius Napoleon felszólítására, hogy vele az eretnek angolok ellen szövetségre lépjen, 1806. márc. 6. oly méltóságteljesen felelt, az egyháztörténelem legszebb okiratai közé tartozik. J) L. Concordat und Constitutionseid der Katholiken in Bayern. Ausgb. 1847. Mell. XI. 241-243. 1. 2) Huber 74. 1. 8) Huber i. h. *) Az idézett iratban mell. XII. 244—249. 1. 6) Janus 39. 1. Ez eilen A. J. 25. 26. 1. 's

Next

/
Thumbnails
Contents