Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam II. - 38. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1875)

XII. Az egyház és a vallásszabadság

102

sük.“ Maga Eousseau mondá : „Lehetetlen oly emberekkel békeségben élnünk, kiket elkárhozottaknak tartunk.“ Mi nem hiszszük, bogy ez vagy amaz ember elkárhozik és nem is hihetjük, míg az illető él ; bármily nagy legyen is elvetemültsége, Isten irgalma és Krisztus vérének becse sokkal nagyobb. Annyira távol van tőlünk a gondolat, mely szerént: „ily embereket szeretni épen annyi, mint Istent gyűlölni“, miként a genfi bölcsész állítá, hogy ilyféle tan fölállítására hit- közösségünk megszakítása nélkül nem is gondolhatunk. *) A kér. türelem másik forrása a kér. alázat, mely gyöngeségünk mély érzetét leheli belénk és mindazt, a mivel bírunk, Isten ajándoka gyanánt tünteti fel ; az alázat, mely embertársaink fölé emelő előnyeinkből a gondviselés bőkezűségének hálás beismerésére újabb és újabb hatalmas indokot fakaszt, mely szemeink elé állítja az egész emberi nemet s arra tanít, hogy magunkat s embertársainkat ama nagy család tagjaiul tekintsük, mely ősatyánk bűne miatt elvesztő eredeti méltóságát ; az alázat, mely legbensőbb hajlamaink visszássága s elménk homálya következtében növekvő hibák és tévedések irányában részvétet s elnézést követel; az alázat, ezen épen az önmegalázásban oly fönséges erény. „Az alázat azért kedves oly annyira Isten előtt, mondja sz. Teréz, mert az alázat i g a z s á g. Ez azon erény, mely az egész világ iránt elnézésre hangol és folytonosan eszünkbe juttatja, hogy mimagunk talán másoknál inkább szorulunk elnézésre.“ 2)

5. Vannak önhibájok nélkül tévelyben élő emberek, kik azért nem is tekinthetők az örök kárhozat martalékának ; *) az igaz egyház benső, lelki közösségéhez öntudatlanul, becsületes akarat folytán tartozhatik valaki anélkül, hogy külső közösségében léteznék ; 2) a kárhoztatás a téveszméket és nem a té- * 39

') 6. Perrone J. Protestant in Italia. Torino e Roma 1869. p.

39. 40.

a) B a 1 m e s i. h. 138—139. 1.

’) Aug. ep. 162 ad Glor. (c. 29 G. XXIV. q. 3): Qui sententiam suam, quamvis falsam atque perversam, nulla pertinaci animositate defendunt, praesertim quam non audacia suae praesumptionis pepererunt, sed a seductis et in errorem lapsis parentibus acceperunt, quaerunt autem cauta sollicitudine veritatem, corrigi parati, cum invenerint, nequaquam sunt inter haereticos deputandi. Cf. can. 31 ibid.

2) Be 11 arm. de Eccl. milit. L. III. c. 3. Suarez de fide Disput. XII. sect. 4. n. 22. P e r o n n e Tract, de Ecclesia P. I. sect. 1 c. 2 a. 4 prop. 2.