Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
261 lemre méltatni, melyeknek kifogástalan tartalmáról a tudományos világ vagy a tekintélyek elismerő nyilatkozata és pártolása tanúskodnak, s molyok habár a kornak romlott irányával ellentétben állanak, de az iskola könyvtárának díszére és tudományos szükségleteinek kielégítésére szolgálatot tehetnek. Szükségesnek tartjuk még azt is megemlíteni, hogy a könyvtár célszerű használatát és fényét emeli az elnökük azon kiváló gondja, melyet ők a füzetek s kötetek erős és alkalmas bekötése körül kifejtenek, Ezeket előre bocsátván elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a könyvtár már kedvező állapotban van, sőt nem egy hazai magán könyvtárral vetekedlietik. Ennek bebizonyítására elégséges lesz, lia az iskola kiadványaira utalunk, melyek szerkesztése vagy magyarítása, bár különböző tudományszakba vágnak, a külvilág igényeinek megfelelt. I>e idézzük fel még állításunk megerősítésére a legközelebb múlt események emlékeit. A magyar tudományos Akadémia 1860-ban tartott közgyűlésén tette jelentését a titoknok a beérkezett pályamunkákról. Mi csalt néhány sort szakítunk ki belőle, melyek a történettudományi osztály részéről száz arany jutalom mellett kitűzött pályakérdés1) megoldására vállalkozott munkákra vonatkoznak. „Az Akadémia — igy hangzik a jelentés — u g y anis a b e érkeze11 h á ro m p á1 y a i ra t között annak Ítélte oda az elsőséget és jutalmat, melynek jelszava: „Perdius et pernox stb.“ M őrt bár a z h iti ás a dat o k tó 1 és né z e tek- t o 1 nem m c n t, s s z á mos p o 1 o m i a i kitérése k- k e 1 V a u terhel v e, m e 1 y e k n cm tartoznak s z ü k- *) *) E pályakérdés, melyet uz Akadémia még 1858-ban kitűzött, a következő volt: „Adassák vázlata a magyar nemzet műveltségi állásának az tdsö fejedelmek korszakában. Jelöltessenek ki a kapcsok, melyek őseinket liikról-fokra közelebb hozták a kereszténységhez ; s terjesztessék elő a kereszténység behozatala, mind történelmi momentumaira, mind államalapítási első következményeire.“ Határnapul 18ti0. március 31-ke volt kitűzve.