Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
21 fi minden egyes tag, ki magában Ítésze ti tehetséget érzett, közreműködhetett az új itészeti elvek megállapításánál. A bizottság az itészeti szabályok szerkesztésében főleg Berzsenyi kritikai észrevételeit, Kölcsey bírálatait és a kritikáról irt értekezéseit, az U j Magyar Mii ze o mb an megjelenő akadémiai felolvasásokat, a napi sajtók utján közrebocsátott bírálatok tanulmányozását és az azok feletti elmélkedést, tartotta szem előtt. Ezen itészeti rendszeralkotásban fontos mozzanatot képez Kittendorfer Adolf értekezése, melyben kifejté annak szükségét, hogy az iskola célja szigorú következetességgel belebb vezetni a tagokat az irodalomba. Az iskola hivatásának ilyen magasabb szempontból való felfogása oly érdekeltséget keltett a tagokban, hogy 1857-ben különösen Hemmen Ferenc nemes példájára1) a tagok lankadhatatlan buzgalommal olvasták fel a kritika helyes irányának kijelölését célzó értekezéseiket. Míg ezen nemes törekvések folytak, előre nem látott eshetőségek bekövetkezte miatt 2) azonnal megállapodást nem eredményezhettek. A kritikai rendszer megalkotása mintegy két éven át vajúdott ; 3) de az ügy iránt való érdeklődés által támasztott mozgalmak áldásos hatása végre is el nem maradhatott.4) 1850-ben Lauchsz Lőrinc elnök, midőn az első félévi munkálkodásra visszatekintett, az iskola szellemi állapotait ') Ezen itészeti mozgalmakat legsikerültebben jellemzik Hemmen Ferenc alapos készültséggel szerkesztett itészeti értekezései, melyek az iskola dolgozatai között találhatók fel. !) Lásd az iskolának ez évi tisztikarában tett változások okait. *) A bírálati könyvek időleges megállapítása főleg llemmennek köszönhető. Ugyanis a jegyzőkönyv ezeket mondja : „Közakaratilag elfogadtatott az indítvány, miszerint N. T. Hemmen Ferenc, volt tisztelt elnökünkhöz, ki magának a törvények remlbeszedése valóban terhes vállalata által szép cmlékszobrot emelt az iskola szivében, egy szép megköszönő levél öltöztessék.“ L. évk. 1857. novernb. 1-én, IV. r. gy. 4) L. évk. 1857. novernb. 29-én Vili. r. gy. 1859. február 20-án, XX. r. gy. műre. 21-én, II. rk. gy. es a XXIII. r. gy.