Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)

III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874

181 felett áll s mely föltétlenül követeli, hogy minden egyéni tö­rekvés és befolyás neki alávetve legyen. Ez azon elv, melyet az idők folyamában felmerülő helyzetek megfontolása eredményezett, és hosszú évek tapasztalása szentesített. Hogy ez elv az egyházirodalmi iskola két évtizednél hosszabb életében gyakorlati érvényben volt, azon mozgal­mak figyelmes vizsgálatából világos, melyeket többé-kevésbbé az iskola tekintélyének intéző szelleme indított meg s me­lyek helyes megértése az iskola beillettre vonatkozó s amazok­kal kapcsolatban levő egyes jelenségek szemmel tartása mellett nem is nehéz feladat. Az iskola valahányszor a törvények szellemétől ke- vésbbé áthatott hivatalnokok befolyását a viszonyok alaku­lására veszélyesnek tartá, azt mindig ellensúlyozta; mert a nemes ösztönök s a tiszta kötelességérzet mellett az elbi­zakodottságot legkevésbbé sem törte meg. L)e ezen eljárási modor szükséges is volt, mert ha az iskola tekintélyét az egyéni túlkapások ellen nem érvényesíti, a közjó rovására könnyen selejtes elemek felszínre kerekedése lehet vala a természetes következmény. Csak ily eljárástól leheteti várni a rend megszilárdulását, mi mellett legjobban eszközölhető az önművelődés munkája, az értelmi gyarapodás. Innen ma­gyarázható azon körülmény, hogy az iskola midőn az egyes hivatalnokok önkényes intézkedéseiben az eszély és mérsék­let hiányát tapasztala, tekintélyét gyakorlatilag is foganato- sítá, akár azok elmozdításával, akár bizalmatlansága kifeje­zésével sürgetvén a visszásságok megszüntetését. Az iskola tekintélyét nem kevésbbé nevelte azon ma­gaviseleté is, melyből mindenki meggyőződhetett, hogy az az igazság szempontjából indulva szokott Ítéletet mondani, az egyesek által megtámadott ügybuzgó tagok védelmére kelni és az érdemekre elismeréssel tekinteni. Épen ezen meggyő­ződés eredményűül kell tekintenünk azon jelenséget is, hogy a hivatolnokok, bármily intézkedéseiknek hatályt óhajtván kölcsönözni, az iskola helybenhagyását sürgeték s bármily bajok megszüntetésére az iskola határozatát elégségesnek

Next

/
Thumbnails
Contents