Séda Ernő: A Központi Növendékpapság magyar Egyházirodalmi Iskolájának története (Budapest, M. E. I. Iskola, 1874)
III. Rész. A magyar egyházirodalmi iskola 1850-1874
168 Az elnök kötelme az iskolának tizenegy nyilvánosan vezetett könyvre vonatkozólag, melyek a hivatalok külön- félesége szerént oszlanak föl, s az illető hivatalnokok által kezeltetnek, a felügyeleti jogot gyakorolni. ') A küliigyeket illetőleg minden, az iskolát érdeklő tárgyban az elöljáróságtól kieszközlött engedély mellett a jegyző, vagy ennek elfoglaltsága esetén a könyvtárnok (vagy rendkívüli esetben, újabban az iskola, vagy ennek tudtával az elöljáróság által különösen meghízottak, (1. évk. 187:1. dec. 30-áu III. rk. gy.) kíséretében jár el. így ö viszi a jegyző kíséretében a tiszteletpéldányokat az illető egyéneknek, kiket az iskola megtisztelni szándékozik. 2) Ó köti meg az illető nyomdatulajdonosokkal a bizottság elöleges helybenhagyása mellett az iskola bármely kiadványára vonatkozó szerződéseket. Kötelességévé lett az árjegyzékek pontos lefizetése, úgyszintén az iskola elvállalt pénzbeli kötelezettségeinek évenkint való törlesztése, nehogy az adósságok későbben oly összeget vegyenek igénybe, melynek kiadása az iskola jólétére talán káros is lehetne.3) Minthogy 1857. évben az elnök leköszönése folytán az iskola ügyei fenakadtak, ezek vezetését az év végéig a jegyzőre bízták. 4) A jegyző ezen előmozdítása azonban a jegyzői hivatal hátrányára történt. E bajon segítendők, többen léptek fel indítványokkal, melyek azonban az iskola igényeinek legkevésbbé sem látszának megfelelni. 1861-ben Oesovszky Kázmér melegen ajánlá egy alelnök választását, ki — midőn a tényleges elnököt illető ügyekről van szó (mi már több izlen előfordult) — ezek fölött a határozatokat for- mulázná. Indítványát különösen avval támogat,á, bogy az elnök távollétében a jegyző előmozdítását nem lehet előnyösnek mondani, mert inig az iskola gondoskodik az elnök ’) L. évk. ISlU. nov. 13-án V. r. gy. '•fi L. a m. e. i. isit. t«rv. XVI. Fej. 8) L.évk. 18«). jan. 14-én XII. r. gy. *) L. évk. 1857. május 2!)-én rk. gy.