Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam I. - 37. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1874)

II. A világi fejedelem és a szentszék

74 középkorban még' uralkodó ama meggyőződést, hogy rendkívüli esetekben és nyomasztó szükségben az egyházi hatalom a világi dolgokra is kiterjedhet.6) 4.) Hogy egyházi részről Huss ellen, ennek papi méltóságától való megfosztása után semmit sem lehe­tett tenni, a zsinat kénytelen volt elismerni III. Coelestin pápa szavai és az egyházi törvény értelmében; mert hisz az egyházi rendeletek szerént papi biró semmiféle halálos Ítéletet sem mond­hatott ki, mert az erre való közreműködés határozatilag szabály­talanságot (irregularitas) vont maga után.7) 5.) Valóban összeté­vesztik a zsarnok-gyilkolásról szóló tant a középkori egyházi ta- nítmánynyal az egyház befolyásáról a világi dolgokra nézve, me­lyek egymástól teljesen elütő kérdések ; annak kijelentése, hogy valaki jog-, jószág- és hivatalvesztésre ítéltetik, még korán sem jelenti azt, hogy éltét is elveszti, és még kevésbbé azt, hogy va­lamely alattvalónak joga volna őt ettől megfosztani.8) Épen ezen egyházi tan a constanci zsinat idejében annyira meggyökeresedett, hogy nem lehet azon csodálkozni, ha a zsinat ezt igénybe vette.9) 6.) Magok az idézett szerzők, Gerson és d’Ailly semmi esetre sem mondtak le erről.19) 7.) Általában el van ismerve, hogy a tizen­ötödik század zsinatainak ily nyilatkozataiban semmi hitágazat, (dogmatikai) tétel sincs ;17) mellesleg és tágasb értelemben némely hittudósok azt, mi előttük sententia certa volt, határozatnak je­lezték ; azonban, amint még látni fogjuk, egyetlen pápa és egyet­len zsinat sem hozott erről hitágozati határozatot. Az idézett nyi- *) *) Roncaglia 1. c. p. 303. 7) RoDcaglia p. 302. 8) Roncaglia 1. c. p. 302. 303. Bianchi 1. c §. 8. n. 2. seq. p. 79. seq. 9) Roncaglia p. 302 : Satis mihi est observare, id temporis adeo invaluisse doctrinam asserentem Ecclesiae potestatem poenas temporales in principes de­cernendi, ut hoc negare apud quosdam haeresis haberetur. Ita expresse affir­mavit Aeneas Sylvius in oratione habita ad Australes, quam legere est apud Muratorium Anecd. t. II. 10) Roncaglia p. 303. V. Ö. Schwab Gerson 735. 1. d’Ailly Péter a Natal. Alex. Saec. XV. et XVI. Diss. V. n. 3. t. XVIII. p. 300. által felhozott helye­ken csak a potestas directa et temporalis-t tagadja. u) Mamachi p. 247 nota : Neque id nos declaratum a Synodo, ut fidei dogma nunc dicimus, sed sumtum ac positum, ut rem certam. Bianchi 1. c. §. 19. n. 6. p. 166 : Női peró non pretendiamo, ebe la nostra sentenza sia stata come domma di religione nei sacri Concilii dichiarata e definita, ci basta ehe

Next

/
Thumbnails
Contents