Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam I. - 37. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1874)

IV. A pápák és a német-római császárok

190 tartotta volna;1) minthogy pedig semmit sem tett, sok és fárad­ságos dolgot tőle épen nem lehetett várni. Frigyes az Ítélet után 1245. jul. 31-iki2) emlékiratában kijelenté, hogy a lelki dolgok­ban elismeri a pápa teljhatalmát, de nem azon jogát mely sze- rént országokat önkényt elvehet, a királyokat és fejedelmeket országaiktól megfoszthatja ; legkevésbbé nyilváníthatja pedig trón­vesztettnek a római császárt, ki semmiféle törvénynek sincs alá­vetve,3) továbbá az iránta tanúsított eljárást törvényellenesnek nevezte. Ha Frigyes azt hitte, hogy az ítéletnek sem az isteni, sem az emberi törvényben nincs támpontja ; akkor a Siciliára vonatkozó nyilvános okmányokban az általa elismert hűbéri vi­szonyt a római székhez, mint a keresztény államoknak eddigi összes jogfejleményét szem elől tévesztette. Haragjában semmi ha­tárt sem ismert ; a pápa és lombardok elleni háborúra minden egyház jövedelmének harmadát követelte, a pápa párthívei vei, kü­lönösen rokonaival kegyetlenül bánt, a lyoni határozathoz ragasz­kodó papokat elűzte, tőle tellhetőleg különösen üldözte a domon­kos- és ferencrendieket, sőt megparancsolta, hogy a szerzeteseket, mint rókákat, kettenkint összekötve megégessék.4) Ily zsarnoktól már jót nem lehetett várni ; a végletekig megsértett pápa kény­telen volt végső eszközökhöz nyúlni. Már 1246. tavaszán a nyil­vános hangulatnak fordulata Frigyes ellen annyira előre haladt, hogy a pápának párthívei thüringiai Raspe Henrik személyében ellenkirály választására egyesültek, ki 1246. aug. 5-én Frigyes fiát, Konrádot Frankfurtnál meg is verte.5) 1247. óta, midőn Né­metországban hollandi Vilmos választatott meg, Olaszországban is elhagyta őt a hadi szerencse. Mi a IX. Lajos által kezdemé­nyezett3) kísérleteket illeti, bizonyos, hogy IV. Ince a letett csá- *) *) Hefele V. 984. 2) Bréholles VI. 331. 8) per quam [seotentiam] Imperator Romanus in laesae majestatis crimine dicitur condemnatus, per quam ridiculose legi subjicitur, qui legibus omnibus imperialiter est solutus. 4) Bréholles YI. 357. seq. 366. 374. 375. 581. 701. 703. V. ö. Höfler II. Frigyes 227. 1. 5) Hefele i. h. 1007. 1009. 1. A király a pápával 1345. nov. havában Clugny-ban találkozott : a to­vábbi kísérletük 1246. év ápril havában és eszén következtek. Hefele 1006 1008

Next

/
Thumbnails
Contents