Hergenrőther József: A katholikus Egyház és keresztény állam I. - 37. évfolyam (Budapest, Hunyadi Mátyás, 1874)
IV. A pápák és a német-római császárok
188 badon bocsátását kérte, miben ö az egyházzal való készséges kien- gesztelödésének jelét látná. Fölhatalmazta öt. hogy nyilatkozzék, mily elégtételt szándékoznék tenni az átoktól való föloldásért és egyszersmind kijelentette, ha netalán az egyház rajta méltatlanságot követett el, ő kész ezt ismét jóvá tenni, sőt az e fölött való határozatot valamely egyházi és világi fejedelmekből alakított nagy gyülekezetre ruházni ; azonban a megkötendő békébe az egyház minden ügyfele foglalandó.1) Frigyes ezen ajánlatokat el nem fogadta, sőt számos panaszszal állt elő, melyeket Ince meghatalmazottjához intézett iratában (aug. 26.) behatólag fejtegetett. Az alkudozások alatt tovább folytatta ellenségeskedéseit; Viterbot megszállotta és egyes pártfeleinek rablását, garázdálkodását újabb panasz alapjául használta a pápa ellen ; ámbár meg kellett engednie, hogy a pápa és megbízottja, Ottó bibornok-szerpap, ebben ártatlanok voltak, sőt hogy az utóbbi a gaztettet még életveszéllyel is meggátolni törekedett.2) Minthogy azonban az ügyétől való elpártolás általánosabb lön, az 1243. év végén újabb alkudozásokba bocsátkozott. A béke végre 1244-ben márc. 31-én Frigyes meghatalmazottjától Kómában ünnepélyesen megköttetett.3) De Frigyes ezt másként magyarázta mint a pápa;4) a Frangipánok által Rómában zavarokat idéztetett elő5) és csak a föloldás elnyerése után akarta kiadni a foglyokat s az elfoglalt pápai területet.6) Ő jól tudta, hogy ez meg nem történhetik, hogy ez az egyházi rendnek gunyolása ; hogy a római széket, mint már gyakrabban, rászedte volna.7) Ince Frigyes alattomosságától óvakodván a neki fölajált értekezletre Narniba Ottó bibornokot küldötte ; ő maga Sutriból Genuán keresztül Lyonba sietett, honnan 1245. január 3-án sz. János ünnepére egyetemes zsinatot hivott össze, melynek egyszersmind föladata lett volna az egyház *) *) Rayuald a. 1243. n. 14. Bréholles VI. 112. ») Hefele V. 966. sk. 1. s) Raynald a. 1244. n. 16. seq. Bréholles 1. c. p. 168. seq. *) Ezt maga Frigyes mondja az 1244. nyaráról szóló emlékiratában. Bréholles 1. c. p. 203. seq. 5) Bréholles 1. c. p. 183—188. 6) Ezt bizonyítja Frigyesnek idézett emlékirata is. V. ö. Döllinger Lehrbuch II. 237. sk. 1. ’) Phillips K. R. III. f. 128. 129. sat. 1.