Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)

Judea

minden csontom elvált; mint a megolvadt viasz, olyan lett szívem testem belsejében. Erőm kiszáradt, mint a cserép, és nyelvem ínyemhez ragadt. Átlyuggatták kezeimet és lábaimat ; megszámlálták minden csontomat, elosztották magok közt ruháimat és öltönyömre sorsot vetettek.“ 1)

E két jövendölés az isten-embernek nemcsak életét és halálát ecseteli, hanem egyúttal mint az emberi élet igazi megváltóját állítja elő. Az emberek, zsákmányai emésztő önzésnek, a hozzájok hasonlók romjain emelkedtek föl ; csak tisztségek- és méltóságokról álmodoztak, csak a születés nemességére és a magas állás hírnevére tekintettek. Azért akart Jézus, ki az önzés lázát, a hatalom utáni mértéktelen vágyódást és ezen gyászos törekvéseket, melyek által folytonos rendetlenség és felforgatás keletkezett a társadalomban, elnyomni jött, elhagyatott jászolban jönni a világra és ismeretlenül élni teljes visszavonultságban. A gazdagság sze- retete hatalmába ejtett minden szivet ; hogy az arany telhetetlen szomját kielégítsék a leggonoszabb eszközöket is felhasználták : erőszak, • igazságtalanság, csalás, mindennemű zsarolások és tolvajlások lepték el a földet, mely rablások nagy színterévé vált. S azért Jézus, kinek küldetése volt kiirtani a szivekből a fösvénység és a pazarlás vétkeit, melyek az embert egyaránt szerencsétlenné teszik, s száműzni a föld szinéről az igazságtalanságot és erőszakot, melyek alatt az emberiség nyögött, a javak megtagadásának, a gazdagságok megvetésének állandó példáját akarta

adni. Szegénységben születvén, nem volt az ember fiának földi pályája végén, hová fejét lehajtaná.“)

Korlátlan kényuralom zsarnokoskodott a társadalom fölött, és nyomasztó járommal nehezedék a családra. A világ telve volt rabszolgákkal, szabadság nem volt többé; s egy nagy fájdalomnyögés hangzott fel az elnyomott emberiség fiai közöl. Ezt időről-időre elnémítá a lázadó tömeg zajos

J) V. ö. 21. zsolt.

2) Luk. 9, 58.

— 236 —