Leroy Lajos abbé: A történelem katholikus bölcsészete vagy a nemzetek Krisztusért és egyházért. 1. kötet - 35. évfolyam (Pest, Hunyadi Mátyás Intézet, 1872)
Anyámnak.1) Ki gyermekkorom gyámola s öröme, ifjúságom tanácsadója és vezére voltál s még most is életem vigasza és boldogsága vagy, fogadd fiúi hálám elismerését; mert a te szived taníta reá, milyen a keresztény anya szive : s épen ezért az árvának, ki szomorúsága hangján így kiálta fel: Mondják, hogy az anya oly édes ! azt válaszolhatám : Igen, ő a csendes béke s egyúttal a leggyöngédebb szeretet; a legélesebben látó gondosság egyesülve a legbensőbb, legállandóbb odaadással. És egy fiatal embernek, ki heve pillanatában igy szólt hozzám : Hogyan, ön nem ismeri anyámat ? úgy hiszem, őt mindenkinek ismernie kellene ! hasonlókép azt felelhetém : Az anya, ez az erények, a szerénység leple alá vonuló erények gyülhelye ; a kegyesség, mely megbocsát ; a szeretet, mely részvevő; a hit, mely felvilágosit, a kegyelet, mely áldást teremt. Ha szenvedünk : az anya őrködik s enyhít ; s midőn elhagyatunk, ki vígasztal, ha nem az anya ? Ha a fiúnak kötelessége meghálálni napjai szerzőinek vett jótétéményeiket : illő, anyám, hogy neked ajánljam e könyvet, melyet hited tanításai sugalltak nekem. Emlékezem, hogy egy tavaszkor, midőn az atyai örökségen minden gyönge levelekkel, kinyílt virágokkal és zengő dallal volt teli, csodál- *) *) Dcsanoy Celesztin, Leroy Péter-József, a saint-omer-i arrondis- sementeban levő roquetoiri birtokosnak özvegye. — E könyvet anyámnak ajánlom annál is inkább, hogy napjaink szabadelvűi dölyföt lehellő emlékirataikat rendesen szülőik gyalázásával szokták kezdeni, hogy magukat csupán önműveik fiainak tüntethessék fel.
