Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)

Első könyv. Jézus Krisztus és az apostolok

PÁL ARÁBIÁBAN ÉS JERUZSÁLEMBEN.

47

ama szózatot hallotta, értesülő Saul arról, hogy e férfiú hozzájön s vakságából kigyógyítja. így történt ; Saul ezután kerosztség által az egyház keblébe felvétetvén, a város zsinagógáiban Jézust hirdeté. ')

90. Azonban nem tartott ez sokáig ; nem tűrhették azt a zsidók Damaskusban, hol pártosaik fölött szabadon rendelkeznek vala. Saul ennélfogva nem ment vissza Jeruzsálembe, hanem Arábiába 2), és pedig vagy Puszta-Arábia azon tájaira, melyek a damaskusi kertekig térjedének,vagy pedig a Syriával és Aegyptussal határos Köves-Arábiába, nem is annyira igehirdetés végett, hanem hogy ott istenes magányában számot vetvén önmagával élete jövő feladatára készüljön, hogy a dicsőült Üdvözítővel való társalgása által magának az apostolságra szükséges képességet megszerezze, melyet a többi apostolnak a földön járó Krisztus társasága ada meg. Hiszen magát az Urat is megkereszteltetése után, mielőtt tanítói hivatalát megkezdte volna, a lélek a pusztába vezeté ! Midőn Saul rövid távoliét után ismét megjelent Damaskusban, a zsidók élete ellen tőrének. Aratas király-, a város akkori urának helytartóját megnyerek, ki öt üldözőbe vévé, míg ők — a zsidók — a kapukat őrizték, nehogy a gyűlölt pártos elosonjon ; de a hívők éjjel kosárban lebo- esáták őt a falon. 3) Most három év múlva,megtérése óta először, Jeruzsálembe rándula.

91. Pál később maga kiemelé,hogy ő ama csodálatos megvilágítás után korántsem veté magát valamely emberi befolyás, emberi vizsgálat vagy jóváhagyás alá, s épen azért ment oly későn Jeruzsálembe is, mert ő a dicsőült Jézus tanítása s vezetése mellett sem oly utósegélyt, sem földi hitelesítést nem szükségelt. 4) Evangéliuma, úgy a mint azt közvetlenül Istentől nyerte, sem kételkedést, sem az emberek — lettek volna bár apostolok — jóváhagyását vagy kiegészítését nem türé. Ami tehát őt jelenleg Jeruzsálembe vezette, az azon óhaj vala, hogy az első s legkitűnőbb apostolt, kit maga Krisztus nyája pásztorává tett, közelebbről megismerje, és vele értekezzék. A cyprusi Barnabás volt, ki őt az apostolokhoz, Péterhez tudniillik és Jakabhoz, a jeruzsálemi püspökhöz,— mert másokat akkor nem látott Saul, — bevezeté. Az odavaló hivők azonban a damaskusi eseményekről még mit sem tudva, csak félelem és gyanúval tekintének azon férfiúra, ki kevéssel azelőtt még dühös ellenségök vala, most pedig társuknak vallja magát. Ámde

') Ap. Csel. 9, 9—22. — 5) Gal. 1, 17. — 3) II. Korinth 11, 32—33. —

4) Gal. 1, 17.