Döllinger J. J. Ignácz: Kereszténység és egyház az alapítás korában - 32. évfolyam (Pest, Athenaeum, 1869)

Második könyv. Az apostolok tanítása

200 AZ EOYHÁZ adta; a hierarchiai és szertartási jelleget lényegében megtartotta ; és így egyháza épen nem vala a zsynagóga puszta folytatása, — mert a megtestesülés végtelen horderejű ténye a belőle kifolyó új erőkkel lépett közbe, — hanem az még a régi, lényegében meg­tartott, a megszüntetés, megerősítés és javítás hármas folyamatán keresztül ment, magasabb, szellemibb életfokra emelt egyház vala. 100. így tehát a keresztény egyház kezdetben a zsidó egyház keblében létezett, mint a meg nem született gyermek az anya méhében. De a zsinagógának adott határidő még akkor sem jára le, midőn a fennálló hatalom s ennek jeruzsálemi szolgái a Megváltót maguktól elvotették. Az apostolok sem magokat sem híveiket az egymással elválhatlan viszonyban levő zsidó állam- és egyházélot közösségétől elkülöníteni nem akarták ; eljártak a templomba, részt vettek az áldozatokban és az első pogány-keresztényeknek is, ha Jeruzsálembe jöttek, szabad volt a templomban az igaz Istent imádni. Ennélfogva Krisztus egyháza őzen előkészületi és átmeneti időszakban egyik legjelentékenyebb felével, a zsidó-kereszté­nyekkel, még a zsinagógán belül, de második ifjabb felével a pogány- keresztényekkel már azon kivül és tőle függetlenül létezék. 101. Krisztus egyházát, mint országot irta le, mint nagy hatalmas országot, mely mindennemű ellenségeskedés közepette gyözhetlenséget tanúsítaná ; tudtul adta apostalainak, hogy ők ezen országban, mint fejedelmek és birák trónokon fognak ülni, igazgatván a testi és szellemi Izrael törzseit, s hogy az Ö itéletök mennyben is érvényes leend. Ámde ez ország nem volt „ó világból való“') nem földi, hanem mennyei eredetű; és valamint nem világi módon, nem erőhatalommal alapították, úgy nem is tartják főn s nem kormányozzák erővel, kényszerrel ; továbbá engedelmesség és szeretetnek kell benne uralkodni, távol lévén tőle a rangkór, kapzsiság és uralomvágy. A zsidókhoz, mint annak született örö­köseihez eljutott ugyan, mindazáltal tölök (mint nemzettől) el fog vétetni, és más fogékonyabb nemzeteknek adatni. 2) Ez ország, alapítójának jövendölése szerint, súlyos háborúba fog keveredni, de mégis soha sem fog megdőlni ; ezen ellenségeskedések és har­cokból elvégre is mindig nemcsak győzelmesen fog kibontakozni, hanem a vele eleinte ellenségesen szembeszálló világbirodalmakat hacsak el nem enyésznek, belülről át fogja alakítani. 3) ') Ján, 18, 36. - *) Máté 12, 28. — 3) Máté 21, 43.

Next

/
Thumbnails
Contents