Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)

Második eléadás. A hasonlító nyelvészetről. II. Szakasz

42 eddig elszigetelteknek látszottak, kétségtelen rokonságba hozott, amennyiben nagy csoportozatokat vagy családokat képzett belőlök, ugyannyira, hogy nemzetek és törzsek, melyek nagy területet fog­lalnak el, e tudományban csupán egy népnek számíttatnak; továbbá hogy a kutatás vívmányai minden esetben oda vezetnek, miszerént a független nyelvek számát kisebbítik, és az eredeti törzsek lét­számát mindinkább közelebb hozzák azon törzsek számához, me­lyekről föltehetjük, hogy az ősvilág kevés lakóitól nyerték ere- detöket. 18. §. Harmadik eredmény: A különböző nyelv- családok rokonsága. A legközelebbi fontos pont, melyet tisztába kell hoznunk, ez : felfödözhető-e a különböző nyelvcsaládoknál oly rokonság, mely bennünket feljogosít azon következtetésre, hogy azok egy­kor szorosabb összeköttetésben voltak, mint jelenleg; más szavak­kal, hogy egy közös törzsből származnak. Már pedig a kutatások, melyek e kényes és fontos pontok tisztába hozatalára intéztettek, oly benső kapcsolatban vannak a tudomány és iskolák mai állásá­val, mely utóbbiakra amaz feloszlik, — hogy ránk nézve elkerül- hetlenül szükséges az értekezés folyamát félbeszakítani és a nyel­vészeti népisme jelen állását vizsgálni ; ha mégis félbeszakításnak lehet nevezni azt, mi lényegileg eredeti tervünk keretébe tartozik. Minthogy egyik iskola csekély értéket tulajdonit a másik módsze- szerének, következőleg az ezáltal nyert következményeknek is, jogtalan lenne ezeket mint bevégzetteket elfogadni, s én ámitanám önöket, ha ezen eredményeket, mint a tudomány kétségbevonhat- lan felfödözését bátorkodnám közölni a nélkül, hogy ki ne je­lenteném, mennyiben tarthatók kielégítőknek. Két dologra kell önö]set elölegesen figyelmeztetnem : először hogy eddig teljes egyet, értés uralkodik, miért is az önök elé terjesztett eredményeket, mint mindenkép kétségbevonhatlanokat tekinthetjük, másodszor, hogy mi, mint önök tapasztalni fogják, — a szigorúbb elvek által, me­lyeket az egyik iskola alkalmazott, épen semmit sem vesztettünk, sőt sokkal többet nyertünk.

Next

/
Thumbnails
Contents