Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Tizenegyedik eléadás. A keleti tanulmányokról. II. Szakasz. Profán irodalom
409 chinai föuraság alatt, egy időben tisztelteivé és üldöztetve, imád- tatva és elnyomatva. De igényeit nagy korra örökre elvesztette, és önhittsége a kereszténység vetélytársának vagy épen anyjának látszani alaposan megvan vizsgálva és visszautasítva. Vizsgálatomnak oly terjedelmet adtam, hogy kénytelen vagyok mellőzni azon sok tanulságot, melyet e tárgy nyújtana. Igazságtalanság volna búcsút venni tőle a nélkül, hogy azon dícsteljes kitüntetésre ne utalnék, melyet honunk e kutatásokban minden más országok előtt szerzett. Ha neveltetésünk nem is képesített bennünket oly mély kutatásokra az ázsiai irodalom terén, mint szárazföldi szomszédainkat, mégis megtanultuk összehordani azon roppant segédeszközöket, melyeket a gondviselés szolgálatunkra rendelt, hogy sokat, mi másképen elrejtve maradt volna, világosságra hozzunk. Bizonyára gyalázat volna reánk nézve, ha gyarmataink története a későbbi századokban a kutató mély gondolkodású férfiaknak csak lajstromokat nyújthatna a ki- és bevitel viszonyáról, vagy az állampénztár jövedékeinek felsorolását; vagy ha hatalmas birodalmunk évkönyvei Indiát nem vázolnák egyébnek kereskedelmi és harcias rúg-erők vegyintézeténél, mely kalmár háborúk és királyi nyerészkedések tarka jelenetei közt halad tovább. Nemzeti jellemünknek valóban becsületére válik és legerősebb bizo- nyitéka szellemi erejének, hogy oly sok történt férfiak részéről, kiknek hivatása a tudományos törekvésekkel ellentétben látszott lenni, és nem tudom, nem fog-e a mulasztás, mely az államot terheli azon siker által kiegyenlítetni, mely annyi kitűnő férfiú személyes érdemeinek eredménye. Mert nem kerülheti ki az utóvilág figyelmét, hogy mig Franciaország egyptomi expeditiója mellé tudományos és művelt szakférfiakat adott, hogy a sereget kisérjék és azon ország műemlékeit haza hozzák, Angolhon nem volt kénytelen ily különbséget tenni, hanem talált azok közt kik kivivták csatáit és vezették hadműveleteit, férfiakat, kik letudták tenni a fegyvert, hogy tollat ragadjanak és minden fontos mű emléket oly körültekintéssel és tudományossággal följegyezzenek, mintha a tudomány lett volna egyedüli foglalkozásuk.1) Van reményünk, hogy nemzeti önérzetünk még nagyobb elégtételt nyerend és a kir. pártfogás alatt *) *) Ezekhez tartozott a szerző boldogult barátja Tod ezredes (Az újabbak közöl külünöseu kiemelendő Rawliuson ezredes az ékiratok fejtegetője. (A n. f. j.)