Wiseman Miklós bíbornok: A tudomány öszhangzásban a kinyilatkoztatással - 31. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1868)
Szerzők előszava
XXIV számos hallgatóm, ismételve kijelentett óhaját, miszerént e felolvasások a közönséggel közöltessenek, magukévá tették; mire Angolhonba mentem, főkép azért, hogy ez óhajt valósítsam. De itt uj változtatás látszott szükségesnek, hogy művemet sajtó alá készítsem. Először több részt, melyet a második eléadás alkalmával elhagytam, ismét visszaállítottam, mi alatt több elemi megjegyzést, melyeket akkor közbeszőttem, többé nem mellőztem. — Művemet a különböző osztályú olvasók előtt érdekessé tenni iparkodtam, s reméltem, hogy némely oly pont közbevegyítése által, melyek kizárólag tudósoknak szánvák , nem veszti el érdekét, melylyel különben az egésznek terve a közönséges olvasó előtt birt volna. Mégis ebből bizonyos egyenetlenségnek kelle származnia, mennyiben némely helyek egészen más hallgatókhoz látszanak irányozva, mint a mű nagyobb része. A változtatás második oka talán kielégítőbb. Hosszas tartózkodásom a külföldön lehetlenné tette több uj műnek igénybe vételét, melyek felolvasásom tárgyával foglalkoznak, úgy annyira, hogy angol művek tekintetében a költővel elmondhatom: „Quod si scriptorum non magna est copia apud me, Hoc fit, quod Romae vivimus, illa domus.“ ') Ezeknek olvasása tehát alkalmi változásokat idézett elé eddigi nézeteimben. Sőt azon esetben is, ha valamely mű a szóbeli eléadás után jelent meg, tanácsosbnak tartottam, róla a szövegben említést tenni, mint anarchro- nismus elkerülése végett egészen mellőzni. Különösen érzem, hogy sem időm, sem alkalmam nem volt azokat úgy kijavítani, mint talán némelyek várhatták, s hogy még több más munkát is nagy előnynyel használhattam, és segítségül hivhattam volna. Az alak tehát, melyben szerény törekvéseim a közönség előtt megjelennek, harmadik átdolgozás műve, s ha igaz azon megjegyzés, hogy nem a második gondolat legjobb, hanem a harmadik, mely a másodikat kijavítja, s nagy részben az elsőnek élénkebb és természetesebb ') Catullus, „ad Manlium.11 33.
