de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)

Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet

36

lasztva, hogy az örök s egyetemes egyházat kormányozza. Midőn tehát Bossuet a fölény hangján — mi neki kétségkívül inkább megbocsátható, mint más embernek — azt kérdezi : INT i- ért annyi zsinat, ha a pápa határozata elég az egyháznak?“ Orsi bibornok igen találóan azt feleli: „Ne kérdezd azt tőlünk, ne kérdezd Damasus, Celestin, Agatkon, Adorján, Leo pápáktól, kik Ariustól kezdve Eutichesig minden eretnekséget az egyház, vagy a roppant többség egyetértésével átokkal sújtottak, s kik soha sem hitték, hogy azok elfojtása végett egyetemes zsinatra volna szükségök. Kérdezd azt a görög császároktól, kik a zsinatokat teljességgel akarták, kik azokat ösz- szehivták, kik a pápa megegyezését követelték, kik mindezen lármát az egyházban haszontalanul fölidézték.“ r)

Egyedül a pápát illeti meg sajátképen az egyetemes zsinatok összehívásának joga ; mi épen nem zárja ki a fejedelmek mérsékelt s törvényes befolyását. Csak ő Ítélheti meg a körülményeket, melyek e végső gyógyszert kívánják. Azok, kik e hatalmat világi tekintélynek kívánják tulajdonítani, nem figyeltek a sajátszerü álokoskodásra, melyet maguknak megengedtek.

Ok egyetemes, sőt örök monarchiát tételeznek föl ; minden meggondolás nélkül mindig azon időkre térnek vissza, midőn egy vagy két kormány minden püspököt összegyüjthetett.

„Az egyetemes zsinatokat — úgymond Fleury — csak a császár hívhatta össze; mert csak ő rendelhette el a püspököknek a rendkívüli utazásokat, melyek költségeit többnyire ö fedező s rendeltetési helyét ő határozá meg. ... A pápák megelégedtek e gyűlések kérelmezésével., s gyakran anélkül, hogy megnyerték voln a.“ a)

Jól van hát! ez uj érv arra, hogy az egyház nem kormányozható egyetemes zsinatok által; mert Isten nem hozhatta ellenmondásba egyháza törvényeit a természet törvényeivel, ő, ki a természetet s az egyházat alkotá !

’) Jós. Aug. Orsi. De irreformabili rom. Pontificis in definiendis fidei controversiis, judicio. Romae, 1772. in — 4, tom. Ill, lib. II, cap. XX, p. 183, 184.

*) Nouv. opusc. de Fleury p. 118.