de Maistre József: A pápáról - 30. évfolyam (Pest, Kocsi Sándor Ny., 1867)

Első könyv. A pápáról, a kath. egyház iránti viszonyában fejezet

134

kért volna. Egy-két pillantásra ijedségbe hozhatták a félékeny hivőt,

Rés est solliciti plena timoris amor. ')

de midőn arra került a sor, hogy döntő határozatot hozzanak, fölkelt e nagy egyháznak halhatatlan s a test föloszlását a természet rendje szerént túlélő szelleme, és körüllebegett a hirne- ves elégedetlenek feje fölött és minden hallgatással és meghódolással végződött.

XX. FEJEZET.

Zárfejtegetések az egyházi fegyelemről. Megjegyzések a latin nyelvet illetőleg.

Elmondtam már, hogy egy kath. nemzet sem féltheti saját jogos szokásait ez annyira rósz színben feltüntetett felsőbbségtöl. Azonban, ha a pápáknak atyai leereszkedéssel kell viseltetniök ezen, a tisztes hajdan jellegét magukon viselő szokások iránt, viszont a nemzetek se feledjék el részökről, hogy a helyi eltérések (différances) majdnem mindig kisebb-nagyobb mértékben roszak, valahányszor szoros értelemben véve nem szükségesek, mert megoszlásra és bizonyos különcségre vezetnek; e kettő pedig rendszerünkben eltürhetlen. Valamint az okos embert járása, taglejtései, sőt ruházata is jellemzik, úgy a kath. egyház külsejének is magán kell viselnie az örök változatlanság jellegét. De ki fogja rányomni e jelleget, ha nem engedelmeskedik valamely független fejedelem hatalmának, s ha minden egyház sajátos szeszélyeinek engedheti át magát? Vájjon nem egyedül e fejedelmi befolyásának köszöni az egyház az egyetlen jelleget, mely még a tisztán látók szemeit sem kerülheti ki ? S vájjon nem leginkább e befolyásnak kell-e tulajdonítanunk a kath. nyelvet is, mely minden ugyanazon hitii emberrel közös ? Emlékszem, hogy Necker Sur l’importance

') Ovid. Epist. 1. 2.